5. Fejezet: Berberek

Kontárkodásom a baleseti sebészet és az orthpédia területére. Beszorult velőűrszög. Dongalábak. Berberek. Koponyaműtét. Ünnepi lakomák. Misui.

Többször emlegettem már a berbereket, és azt is, hogy számomra mennyire szimpatikusak voltak.

illusztráció: Zidane, aki talán a legismertebb Berber

Nem árt talán, röviden ismertetni azt a keveset, amit tudok róluk. Egyébként más sem tud sokkal többet, mert még ma sem tisztázott, hogy honnan jöttek, pontosan hova sorolhatók a különböző, ma már egymást sem értő nyelvjárásaik. Ez utóbbira had meséljek el egy jellemző példát.

illusztráció: Berber nyelvjárások

Egyik reggel érkezett egy középkorú férfi, valamilyen súlyos szemgyulladással, attól félve, hogy megvakul. Ez bizony előfordult, és nem is ritkán. A probléma az volt, hogy senki sem tudott vele szót érteni, pedig azért a kórházban meglehetősen vegyes eredetű személyzet dolgozott. Végül találtak egy udvari munkást, aki pár hónapja érkezett a Szahara mélyében vándorló egyik pásztor törzsből. Ő megértette, de saját maga is csak egy keverék, ritkább berber nyelvjárást beszélt, franciát nem. Ezt a nyelvjárást viszont jól megértette Ben Haddu az asszisztensem, aki kiválóan beszélte a franciát, mert iskolázott gyerek volt.
Ezután, már bárki könnyen elképzelheti azt az áttételes tolmácsolást, amivel igyekeztem kapcsolatba kerülni a beteggel. Ehhez azért még azt is tessenek hozzávenni, hogy a franciául hallott szöveget magamban lefordítottam magyarra, és a mondanivalómat is, először magyarul fogalmaztam meg. Azonnal franciául megfogalmazni és mondani a kívánt szöveget, csak évek múlva tudtam megtanulni. Nem könnyítette meg, sem a gondolkodást, sem a munkát, a feltehetően többször is eltorzított fordítás. A nyelvtudós fiatal berber udvarmunkást később felvettük a sebészet létszámába, mert szorgalmas és becsületes volt, ahogyan Hetmen ajánlotta.
A berber nyelvnek tehát semmi köze sincs az arabhoz, annak ellenére sem, hogy igen sok szót átvett onnan. Ennek bizonyítására leírom fonetikusan, hogy nevezték a fogolymadarat. Az arabok hezselnek, a berberek pedig tickurinak. Aki vadász, vagy legalább néha, nyár végén kiment a természet lágy ölébe, az azonnal tudja, hogy milyen nyelven csipognak estefelé egymás között a foglyok. Bizony, berberül. Ezen nincs mit csodálkozni, mert a berberek nagy becsben tartják a vadászatot.

illusztráció: fogoly

Van egy régi berber mondás, és talán pontosan emiatt szerettem beléjük:

„Egy igazi férfi három dolgot csinálhat az életben, ami méltó hozzá. Háborút, vadászatot és gyereket.”

Hogy honnan jöttek? Ki tudja. A vándorlásukat visszafele követni lehet egészen Etiópiáig, ahol állítólag ma is vannak berber törzstöredékek és egy város, amit Berberianak hívnak A történészek szerint az a legvalószínűbb, hogy valahonnan nyugat Ázsiából érkeztek oda. Még az is lehet, hogy rokonaink, bár inkább germán vagy mongoloid eredetűeknek tartják őket. Azt sem tudni, hogy mikor volt a nagy vándorlás, de valószínűleg Krisztus előtt nem túl sokkal. Biztosra vehető, hogy az első századokban, egészen az arab hódításig, keresztények voltak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy még a mai építkezéseknél is használják a kereszt motívumot a főbejárat felett, mint díszítő elemet. A régi romokon pedig kötelezően látható.
Iszogatás közben gyakran káromkodtak a francia vendégeim, hogy mennyire ostobák voltak az elődeik, mikor a gyarmatosításkor nem a berberekkel kötöttek szövetséget, hanem az arabokkal, mivel azok mégiscsak kulturáltabbak voltak. Azt is mesélték, hogy volt olyan berber törzsfőnök, aki, miután legyőzték a franciák, kérte őket, hogy küldjenek papokat, akik megtaníthatják őket a legyőzőik vallására. Így vették át régen az iszlámot is.
Etnikailag, ezt én is csak megerősíteni tudom, fehérek. Akad persze köztük elég nagyszámú kreol, vagy még sötétebb színű is, de ennek magyarázata egyszerű. Mivel mindig is harcias nép volt, a történelme folyamán számtalan fekete rabszolgát ejtett és hurcolt magával északabbra. A nehezen megközelíthető hegyvidékeken és a legészakibb régiókban ma is fehérek, sőt, bátran merem állítani, hogy gyakran még nálam is fehérebb bőrűek.
Semmiképpen nem szabad azonban összekeverni őket sem a rifenekkel észak Marokkóban, sem a kabylokkal Algériában. Ezek germán eredetűek, a Spanyolországon keresztül érkezett vandálok és gepidák leszármazottai. Azzal a különbséggel, hogy a rifenek jócskán keveredtek berberekkel, míg a kabylok kevésbé. Az a vérkeveredés, amit az idegenlégió okozott, nem volt jelentős, és semmiképpen nem magyarázza a fenti tényeket és főként nem a kék szemű és szőke hajú, elég nagyszámú észak afrikai jelenlétét.

5. Fejezet: Berberek és az Idegenlégió

Kontárkodásom a baleseti sebészet és az orthpédia területére. Beszorult velőűrszög. Dongalábak. Berberek. Koponyaműtét. Ünnepi lakomák. Misui.

A berberekről általában nem túl jó véleménnyel vannak Európában. Sokan még mindig, a régi rómaiak mintájára, egyszerűen barbároknak tekintik őket. Igaz, cserébe maguk a berberek is minden európait ruminak neveznek, vagyis rómainak. Kölcsönösen rossz véleményt alakítottak ki egymásról főleg az első világháború utáni francia, úgy nevezett pacifikációs háború alatt. Itt nagy számban fordult elő a megengedhető határokon való túllépés. De hát, végül is a berberek a saját otthonukat, családjukat védték, hiszen igazi hazájuk, országuk nem volt. Francia részről pedig elsősorban a hírhedt Idegen Légió harcolt, melyben azért szép számmal akadtak bűnözők is. Az, hogy ki kezdte a visszaéléseket, talán sohasem derül ki. Az ilyenkor világszerte alkalmazott szokás szerint, mindegyik a másik félre fogja.
Goulmimán, kedvenc vadászterületemen még ma is emlegetik, hogy mi történt egy, a franciák által bekerített csapatukkal. A falu magas és a körülötte lévő, öntözéssel művelt terület egy mély völgyben fekszik. Közvetlen előtte, észak és keleti irányban a kősivatag majdnem meredeken végződik és határolódik el a körül belül száz méterrel alatta fekvő völgytől. Ide, a meredek szélre szorították a berber csapatot, majd miután azok megadták magukat, a foglyokat a meredély szélére terelték és lerugdosták, lelökték őket a mélybe. Mivel a legtöbben nem zuhantak, hanem inkább csak nagy sebességgel gurultak lefelé, sokan életbe maradtak, persze különböző törésekkel és külső, belső sérülésekkel. Ezek még két-három napig jajgattak és kértek segítséget, de a légionárusok senkit sem engedtek a közelükbe. Aki megpróbálta, azt lelőtték, akár öreg, akár asszony vagy gyerek volt. No comment.

 illusztráció: idegen légiós plakát

A légiósok emlékezetében viszont az él, hogyan adták vissza az elfogott társaikat. Keresztbe a hasán, a köldök alatt csináltak egy arasznyi bőrmetszést. Ezt lefele szépen felpreparálták és csináltak belőle egy szabályos zsebet. Körülbelül olyat, mint ami a háziasszonyok kötényén van. Utána levágták a fogoly külső nemi szerveit, és betették az előre elkészített hasi zsebbe. Mindezt a francia katonai tábortól nem túl messze végezték el, mert a művelet után a megcsonkított férfiakat vissza küldték a társaihoz, hogy elmondhassa, így jár minden légiós akit elkapunk. Katonailag nézve nagy ostobaság volt, mert végsőkig fokozta a légiósok dühét és harci kedvét.

illusztráció: berber harcosok




Még egy rövid történetet el kell meséljek, mert ez imponált nekem legjobban, sőt, ezen mindig elérzékenyülök. Egy híres hegyi berber, akit a franciák halálra kerestek éveken keresztül és díjat is tűztek ki a fejére, végső elkeseredésében, mikor a hívei már nem követték, egyedül harcolt tovább. Valahol Khenifra környékén egy szűk hegyi ösvényen a környező sziklákon keresett magának egy jó lőállást, és onnan lőtte ki sorjában a katonákat. Mindaddig, amíg őt magát is ki nem lőtték. Amikor a katonák már fel tudtak hozzá mászni, mert nem lőtt többé, ott találták fejbe lőve, de legnagyobb csodálkozásukra puska nélkül. Egy öreg légiós, aki már jól ismerte a berber szokásokat, oldotta meg a rejtélyt. Meg akart halni harc közben, de erre a küzdelemre magával vitte a fiát, aki kissé hátrább bújt el. A fiú parancsot kapott az apjától, hogy halála után vegye magához a fegyvert, azonnal meneküljön és rejtőzzön el. Alkalom adtán pedig bosszulja meg az apját. No comment, de szeretném, ha ilyen fiam lenne.
Az itt kifejtett véleményemet nem tudományos könyvekből merítettem, hanem legfőképpen saját tapasztalatból, a barátaim, ismerőseim által elejtett morzsákból raktam össze. Szerintem közelebb áll az igazsághoz, mint néhány hivatalosan elfogadott tankönyv. Én mindenképpen rendkívül szimpatikus és becsületes népnek tartom őket. Néha sajnálom például, hogy meggondolatlanul elmentem egy berber táncosnő mellett, /csak plátói szerelem volt/, pedig talán életem legmélyebb lelki kötődése.

4. Fejezet: Puskarobbanás okozta kézsérülés

Amőbiázisom. Hogyan szabadulnak meg a berberek a rossz asszonytól. Üzemorvosi munka. Sebszétválás műtét után. Pondrós kezelés egy teveharapottnál. Puskarobbanás okozta kézsérülés. Kígyómarás.

Hasonló, kissé szabálytalan, de igen eredményes kezelésre jöttem rá ugyancsak Mideltben, a kézben felrobbant elöltöltő puska okozta sérüléseknél. Több is jelentkezett ottlétem alatt. Ehhez tudni kell, hogy a berber családoknál, de ugyan így az araboknál is, általában akad egy régi puska. A hegyekben, mint például Midelt, gyakran használják is, hogy a kicsiny, megművelt föld darabkáikról elűzzék a kukorica közt lakmározó vaddisznót. Ott ugyanis akad ilyen vad is, én is lőttem egyet. A puskacsőbe ólomgolyó helyett rendszerint rozsdás szögeket és csavarokat, valamint mindenféle apró vasdarabot tettek. Ha nagyon megtömik, ez bizony könnyen beszorulhat lövés közben, és ilyenkor szétvágja a csövet, de az azt tartó kézfejet, ujjakat is. Nagyon csúf, gusztustalan sérülést okoz, és ráadásul igen munkaigényes.

illusztráció: felrobbant puska

Igyekeztem persze minél több ujjat megmenteni, az inakat összevarrni vagy legalább is, rögzíteni a megmaradt ujjcsonkhoz, de az eredmény siralmas volt. Mind elgennyedt és még utólag is le kellet venni egy-egy csupasz csonttal éktelenkedő ujjpercet. A vaddisznó általában elszaladt, ha rálőttek, de néha támadott. Szerencsére ez nem volt túl gyakori, mivel ott jóval kisebb disznók vannak, mint Magyarországon. Ez talán még a politikai életre is vonatkozik, bár erre nem mernék megesküdni. Lehet, hogy e területen világjelenségről van szó, a globalizmus egyik melléktermékéről. Az ottani disznók ritkán haladják meg a száz kilót, míg nálunk előfordul még a kétszáz kiló feletti példány is. A fele ilyen súlyú példány is komoly sérüléseket tud azonban okozni, ahogyan azt az alábbi esetem bizonyítja.
Egy falu melletti tanyán éldegélő berber család meghallotta, hogy vaddisznók zabálják a kicsiny, de létfontosságú kukoricásukat. Az ilyen kukoricások általában csak mintegy félholdnyiak voltak, de a rajta termő takarmány elengedhetetlen volt a baromfik és a kevés birka, kecske téli takarmányozásához. Szorult esetben, még az emberek is ráfanyalodhattak. A tizenhat év körüli, legnagyobb fiúk egy furkósbottal felfegyverkezve kiballagott, hogy elzavarja őket. Ilyesmit csinált már máskor is, és a vaddisznók általában elszaladtak, már a puszta megjelenésére. Néhány ezúttal is elszaladt, de egy nagyobb, valószínűleg túl éhes és makacs kan, ottmaradt és tovább csámcsogott. A fiú odaszaladt, és jól beterítette a bottal.
A gonosz disznó azonban ahelyett, hogy a többi után szaladt volna, szembefordult vele, és elkezdte hasogatni a lábait. A fiú segélykiáltásaira kirohant az apa, de az ő kezében már egy fejsze volt, amivel gyorsan fejbe is vágta a megvadult vadkant. A vadászok jól tudják, hogy ennek hihetetlenül kemény koponyája van, még egy puskagolyó is lecsúszhat róla, ha kissé oldalvást, rossz szögben kapja a lövést. Így azután még kétszer volt kénytelen odavágni, mire a disznó megelégelte és elszaladt. Az apa alig sérült, talán csak két hasított seb volt a lábszárán, de a fiút ugyancsak összeszabdalta. Már nem emlékszem a pontos számra, de talán húsz hasított seb is volt, elsősorban a combjain. Szerencsére egyik sem szakított el nagy artériát, és így azért túl sok vért nem vesztettek, nem volt transzfúzióra szükség.

illusztráció:vadkan okozta hasított seb

Mivel véleményem szerint a vadkan abszolút biodisznó volt, ahogyan azt manapság neveznék, így a majdnem késsel metszett sérüléseket minden további ceremónia nélkül összevarrtam, nemcsak a bőrt, hanem alatta a sérült izmokat is. Persze adtunk tetanusz elleni szérumot, sőt, kivételesen még megelőző antibiotikus kezelést is. Gyorsan és gyakorlatilag gennyedés nélkül gyógyultak.
Egyik alkalommal azonban olyan puskarobbanás okozta kézsérültet kaptam, akinek a kezében már két napja szétrobbant a puska és a sebek már kezdtek gennyedni. Elsődleges ellátás szóba se jöhetett, így aztán fertőtlenítő oldattal való lemosás után bekötöttük. Kétnaponként kötöztük, és meglepődve észleltem, hogy szépen kezd gyógyulni, feltisztulni. Jó két hét múlva igazítottam egy keveset a roncsolt kézen, a kiálló csontvégeket lecsíptem vagy befedtem a mellette épen maradt, és most már feltisztult bőrrel. Tovább kötöztük, és néha-néha igazgattam valamit a gyógyuló szövetekben. Szerintem, és Ali szerint is, az eredmény jobb lett, mint az erőltetett sürgős és lehetőleg teljes ellátáskor.

illusztráció:kézsérülés puskarobbanástól

Azon túl minden hasonló puskasérülésesnél így jártunk el. Csak a tiszta és cafatmentes ujjakat fedtem be a csont megfelelő lecsípése után, a cafatos, erősen roncsolt részeket pedig csak egy vékony vaselinos kötéssel bekötöttük. E célra megfelelő vaselinos lapokat mi magunk már előregyártva tartottunk, egy steril dobozban, az égési sérültek ellátására. Körül-belül hússzor húsz centiméteres géz lapokat egyenként két csipesszel megfogva, belemártottuk egy forró, fazékban megolvasztott sárga vaselinba, és a lecsurgatás után laponként behelyeztük a steril dobozba. Nagyon bevált a másodfokú égéseknél. Ez főleg kisgyerekeknél fordult elő, véletlen leforrázás vagy tűzbeesés miatt. Egy plasztikai sebésztől kaptam az ötletet. Ő hívta fel a figyelmemet arra is, hogy az így felhelyezett kötést legalább egy hétig nem volt szabad bolygatni. Egyébként nagyon ritka volt az olyan eset, ahol naponta kötöztünk. Általános tévhit, hogy a fertőzött sebek annál jobban gyógyulnak, minél gyakrabban kötözzük, tesszük tisztába. Abszolút téves felfogás. A seb leggyorsabban a saját zaftjában gyógyul, ahogyan egyik tanítómesterem mondta. Ezt a felfogást én is magamévá tettem, de csak kilencven százalékig. Mi is csak hetente kétszer kötöztünk, hétfőn és csütörtökön, de azért előfordult, hogy egy-egy betegnél naponkénti kötözést rendeltem el, amikor még számomra is túlságosan zaftos, vagy bűzös volt a seb. Csak az ökör abszolút következetes, ahogyan azt állítólag maga Bismarck mondotta. Ugyancsak Mideltben láttam legelőször echinococcus okozta májtályogot.

illusztráció: az echinococcus életciklusa

Ez egy ocsmány bélféregfertőzés, amit kutyától lehet megkapni. A betegnél egy jókora ökölnyi daganatot tapintottam a bal májlebenyben. Kissé még örültem is, mert ilyesmit még nem láttam, és főleg nem műtöttem. Utána néztem a szakkönyvtáramban, mert én minden új, vagy nehezebb műtét előtt gondolatban kétszer-háromszor is elvégzem a tervezett műtétet, és főleg igyekszem számításba venni az esetleges komplikációkat és a velük kapcsolatos teendőket, hogy lehetőleg semmi ne érhessen meglepetésszerűen, váratlanul. Most is tudomásul kellett azonban vennem, hogy az élet bármilyen egyszerű formában nyilvánuljon is meg, tele van meglepetéssel, előre kiszámíthatatlan tényezőkkel.
A hasi metszés után úgy tűnt, hogy a daganatot könnyen kilehet fejteni a májszövetből. El is kezdtem, de mintegy öt perc után abbahagytam, mert vérzett, mint a bánat. Kénytelen voltam lemondani a teljes eltávolításról, és helyette a legegyszerűbb megoldást, a hólyag kiszájadztatását a hasfalon kívülre választottam. Első ütemben a hashártyával varrtam össze a megnyitásra szánt hólyagfalat úgy, hogy maradjon egy szegélynyi szabad hashártyám. Ezt azután a műtét legvégén öltögettem ki a bőrhöz, és ily módon a nyílást duplán határoltam el a hasüregtől. A hasmetszés felső és alsó szakaszát pedig két rétegben zártam az utolsó, kiszájadztató bőröltések előtt.
Megnyitni csak két, vagy inkább három nap múlva mertem, és akkor kezdtük el a könyveim által ajánlott, ha jól emlékszem tíz százalékos formalinos öblögetést. Hihetetlen mennyiségű apró hólyagocskát és ramatyot öblögetett ki Ali, de végül teljesen feltisztult, és körülbelül három hét alatt spontán be is záródott. Még később is kaptam néhány esetet, mert úgy látszik, hogy a környék komoly mértékben fertőzött volt. Soha nem kíséreltem meg többé a hólyag kifejtését, mindig a fentebb leírt, egyszerű megoldást választottam, és nem is volt semmi különösebb problémánk ezekkel a betegeinkkel.

4. Fejezet: Pondrós kezelés egy teveharapottnál

Amőbiázisom. Hogyan szabadulnak meg a berberek a rossz asszonytól. Üzemorvosi munka. Sebszétválás műtét után. Pondrós kezelés egy teveharapottnál. Puskarobbanás okozta kézsérülés. Kígyómarás.

A különleges, nagy feltűnést keltő és sokszor helytelenített kezeléseim közül had említsem meg a következő esetet. Egyik reggel azzal fogadtak az ápolóim, hogy hajnalban behoztak egy csúnya sérülést, amit teveharapás okozott. Már nem emlékszem melyik oldali bokája és lábfeje volt ripityára törve és sebezve, többszörös nyílt csonttöréssel. A röntgen vizsgálat az érintett területen egyetlen ép csontot sem mutatott, csak szilánkokat. Ápolóim már alaposan kipucolták a sebet, de még magam is eltávolítottam néhány kilógó csontszilánkot.
Igazság szerint a legokosabb az lett volna, ha azonnal amputálok, - annál is inkább, mert a sérülés, a harapás már több mint huszonnégy órája történt - de valahogyan nem vitt rá a lelkiismeretem, mert tudtam, hogy a kedves berbereimnél bármilyen végtag elvesztése, sokkal nagyobb lelki sérülést okoz, mint az európaiaknál, bár nálunk sem számít közömbös beavatkozásnak. Úgy döntöttem, hogy várok pár napot, aztán meglátom.
Gipszsínt készíttettem a számára, felpolcoltuk a lábát és antibiotikus kezelést is kapott. Kétnaponként kötözte Hetmen, mindig megnéztem én is, de nem javult, sőt, napról napra csúnyább, gennyesebb, bűzösebb lett a seb.
Kénytelen voltam megajánlani az amputációt, mert komoly fertőzéstől, akár gázgangrénától is tartottam. A beteg határozottan elutasította még a gondolatát is, és a főápolóm rábeszélése is sikertelen maradt. Tovább kötözgettük tehát, de a seb mind bűzösebb, édeskés szagú lett.
Ekkor jutott eszembe egy, a német katonai sebészek által a második világháborúban alkalmazott módszer. Ők állítólag speciálisan az ilyen esetekre tartogatott zöld legyekkel köpették be az ilyen reménytelennek látszó, nem gyógyuló sebeket.

 illusztráció: zöld légy

Mikor Hetmennek elmeséltem, teljesen megdöbbent, mert úgy tudta, hogy pontosan a légy beköpés, a pondrók elszaporodása okozza a legsúlyosabb, akár halálos fertőzést. Sikerült neki megmagyaráznom, hogy ilyesmiről szó sincs, mert a pondrók kizárólag csak az elhalt sejteket és gennyet zabálják, az élő szövetekhez nagyon okosan, nem nyúlnak. Nem tudom, hogy végül is mi győzte meg. Az én addigi eredményeim, vagy inkább az, hogy az összes marokkói által különleges tiszteletben tartott németek is alkalmazták a saját katonáiknál.
- De honnan veszünk zöld legyet?
– Nem probléma. Jön az magától, válaszolta Hetmen.
- Rendben van, mondtam, de nem szeretném, ha más léggyel is keveredne.
– Kizárt dolog. Mindig elsőnek érkezik és elzavarja a többit, mert ő a legerősebb. Erre végképp megnyugodtam. A beteget kiültettük az udvarba és levettük a kötését, azzal indokolva, hogy napoztatni kell a sebet. Azt, hogy be akarjuk köpetni, Hetmen sem merte megmondani. Kb. félóra hosszat üldögélt a napon, de akkor már annyira körüldongták a zöld és egyéb legyek, hogy a beteg is félni kezdett tőlük, így aztán bekötöztük és bekísérték fél lábon ugrálva a szobájába. Hetmen megmagyarázta, hogy egy hétig nem szabad levenni a kötést, mert azon egy ritka német gyógyszer van.

illusztráció: orvosi légy lárvák steril csomagolásban

Három nap múlva azonban átkötötte, hogy a kötés szép tiszta legyen, de úgy, hogy alatta a régit nem bolygatta meg. Szerintem főleg attól félt, hogy megszöknek a pondrók. Közvetlen a kötés felbontása előtt azért elmondta a betegnek, hogy pontosan milyen új német katona módszert alkalmaztunk, mivel én is német vagyok, de eddig nem nagyon mertem hangoztatni a franciák miatt.
Az addig bőven gennyedző seb csodálatosan feltisztult. Szép, élénkpiros, friss húst lehetett látni, ami szépen befedte a törött csontokat is. Arra a gipszsínnel vigyáztam, hogy ne rossz, lólábtartásba forrjanak össze a csontok. A végleges gyógyulást sajnos nem tudtuk megfigyelni, mert a beteg rövidesen, mikor egy mankóval már bicegve járni tudott, hazament. Lehet, hogy a tevéi hiányoztak neki. Hetmen minden esetre bőven ellátta kötszerrel és jodoformos sárga porral. Nem tudok róla, hogy később jelentkezett-e.
Mideltben is találkoztam egy különleges módon kezelt beteggel, őt azonban nem tudtam meggyógyítani. Egy csúnya, kifekélyesedett, kráterszerű mintegy két centiméter átmérőjű seb volt a hajas fejbőrén. Nyilvánvalóan bőrrák, de az alappal, a csonttal még nem kapaszkodott össze. A vizsgálat után elmagyaráztattam neki, hogy az egészet ki kell vágni, és miután csak úgy lehet összevarrni, hogy két újabb metszést is ejtenem kell a seb mellett, amit aztán nyitva, összevarrás nélkül kell kezelnünk a túlzott bőrfeszülés elkerülésére, legalább kéthárom hétig kórházban kell maradnia.
Mivel messze lakott és a közelben nem volt rokona sem, nem egyezett bele, hiába győzködte Ali is, pedig rá szoktak hallgatni, mivel idős és nagy tekintélyű ember volt.
Hónapok teltek el, mire viszont láttam. A kráter már majdnem tenyérnyi volt és szemmel láthatólag behatolt a csontba is. Műtét, már szóba sem jöhetett. Ali hosszasan elbeszélgetett vele, és miután ellátta kötszerrel és hazaküldte, elmesélte, hogy milyen kezelést kapott az elmúlt hónapokban. Hetente-kéthetente járt egy szent emberhez, aki miután alaposan megrágott egy szent könyvből kitépett lapot, az összerágott papírt a sebére köpködte. Azt, hogy mit fizetett mindezért, nem mertem megkérdezni, de talán Ali se. No comment.

4. Fejezet: Hogyan szabadulnak meg a berberek a rossz asszonytól

Amőbiázisom. Hogyan szabadulnak meg a berberek a rossz asszonytól. Üzemorvosi munka. Sebszétválás műtét után. Pondrós kezelés egy teveharapottnál. Puskarobbanás okozta kézsérülés. Kígyómarás.

A hazatérésem legfőbb okát még ma is, utólag hosszú évek múlva is abban látom, hogy az akkori feleségem képtelen volt az ottani életformába beilleszkedni. Az amőbiázisra való hivatkozás, így utólag, inkább csak egy jó ürügynek tűnik a benső, személyes problémáim kiteregetésének elkerülésére. Ezen kívül egyszerűen azt is mondhatjuk, hogy hülye voltam, mint már sokszor az életemben. Még talán azt is, hogy gyáva voltam, hogy berber módra intézzem el a megromlott családi életemet.
A berberek ugyanis meglehetősen primitív, de mindenképpen végleges megoldást jelentő módon intézik el a megromlott házasságból való menekülést. A nagyon kellemetlenné vált asszonyt felszólítják, hogy kísérje el őket a hegyekbe mikor visszatérnek a birkáikhoz és a kecskéikhez. A vétkes asszony ilyenkor elbúcsúzik a rokonaitól, barátaitól, és könnyes szemmel félve ugyan, de követi az urát. Mikor a férj egy hónap múlva ismét hazatér, hogy élelmet és tiszta ruhát vegyen magához, közli, hogy az asszony megcsúszott, vagy megbotlott egy hegyi ösvényen és szörnyethalt a szakadékban. Tisztességesen eltemette természetesen. Ennyi. Senki nem kérdez semmit, bár mindenki tud mindent. Természetesen ezt a megoldást csak akkor fogadja el a falu, a törzs, ha a férjnek súlyos, megbocsájthatatlan indoka volt. Például házasságtörés, amivel szégyenbe hozta. Enyhébb esetekben egyszerűen elmehet a kádihoz, és kérheti a házassági kártya kettészakítását.

illusztráció: Szahara, Algír

Amennyiben nem lehet eldönteni egyértelműen, hogy a házasság megromlásáért ki a felelős elsősorban, a kádi jelképesen eltépi a házasságot igazoló okmányt és mindkét fél szabad lesz, bármilyen más kötelezettség nélkül, vagyis az asszony családjánál marad az esküvő előtt adott ajándék, a feleség ára. Ugyanez a helyzet olyankor is, ha a férj hibájából mondják ki a válást. Abban az esetben azonban, ha az asszonyka a hibás, a férj visszakapja az esküvő előtt adott értékeket, vagy legalább is annak egy részét, például egy fél tucat birkából hármat. Az eljárást vizsgálva én még európai szemmel  is, abban egy ősi, a történelem előtti időkből származó igazságot vélek felfedezni, amin lehet talán vitatkozni, de az őszinteségében nem kételkedhetünk.
Bevallom, hogy az én fejemben is megfordult a gondolat, hogy berber módon rendezzem a családi feszültségünket, sőt még helyet is nézegettem vadászat közben, de az asszony a harmadik vadászatra már nem jött el sőt, utána soha többé nem jött velem vadászni és persze egyedül se ment. Lehet, hogy megsejtett valamit? Pedig előtte pár hónappal vettem neki egy olcsó spanyol puskát Tangerban.

illusztráció: Tanger ma

Még megdöbbentőbb volt számomra, mikor közvetlen a hazajövetelünk előtt kijelentette, hogy ő is haza akarja hozni a vadászpuskáját és idehaza is vadászni akar, mint én. A szokottnál hangosabban és durvábban magyaráztam meg neki, ha nem vadászott ott, ahol lehetősége volt, akkor ne akarjon Magyarországon villogni, ahol még nekem is nehéz lesz elintézni, hogy a külön engedéllyel hazahozott vadászpuskámat használhassam. Ennyit a fura, és számomra követhetetlenül logikátlan gondolkodásáról. Nehogy félreértés legyen, én mindig a nyitott házasságnak voltam a híve, azzal a kikötéssel, hogy a megfelelő diszkrécióra mindkettőnk vigyázz. Abban sem vagyok biztos, hogy az asszony megcsalt, de szégyenbe semmiképpen nem hozott.

3. Fejezet: Házasság-fesztivál és kurvák

Prosztata műtétek. Rablógyilkos, mint a kislányom pesztonkája. Vesico-vaginális sipoly. Vadászatok és ivászat. Teljes vékonybél kiirtás thrombozis miatt.

Az urológia szakterületén való kontárkodásom jelentősen kibővült a második helyemen, Mideltben. Ez is berberek lakta vidék volt, de a hegyekben, mintegy ezerhatszáz méter magas fennsíkon. A klímája sokkal jobb volt, mint Ksar es Souké. Nem volt olyan meleg, nyáron is csak alig negyven fok fölé emelkedett a hőmérő, többször volt eső, és télen még havazott is keveset, bár hamar elolvadt, esetleg néhány napig maradt. Egyszóval egészséges hegyi klímája volt és így remélhettem, hogy a nejem is megnyugszik és elégedett lesz, annál is inkább, mert elsősorban az ő rábeszélésére vállaltam az ideköltözést. Vonzott természetesen a jobb vadászati lehetőség és Stumpal való barátságunk is.
A második télen, amikor egy reggel friss havat láttam az ablakból, úgy ahogyan aludtam az éjjel, vagyis egy könnyű szlipben, félmeztelenül kimentem az udvarunkra illetve a kertünkbe, és meghemperegtem a frissen hullott hóban. Előtte való este is iszogattunk és úgy gondoltam jót fog tenni munka előtt egy hideg zuhany. Csak azzal nem számoltam, hogy mindezt az ambulancia előtt várakozó betegek jól láthatják. Mivel a legtöbbjük már ismert és megszeretett, nagyon sajnáltak, mert biztosra vették, hogy ebbe belepusztulok. Ilyesmi ugyanis ott elképzelhetetlen volt és sokan úgy ítélték meg, hogy szegény sebész öngyilkos akar lenni, pedig milyen jó dolga van. Mindezt csak később tudtam meg az ápolóimtól, akik szintén szörnyülködtek és csak akkor nyugodtak meg, amikor elmagyaráztam, hogy nálunk Magyarországon ez szokás és állítólag megszépül tőle az ember, aki megfürdik az első friss hóban.
A nejem mindhárom lányunkat itt, Mideltben szülte, pedig csak a legkisebb születése idején dolgoztam már itt. Az első kettőnél, akik a nyári hónapok alatt születtek, csak a klíma miatt jöttünk fel. A környék arról is híres volt, hogy innét származott a marokkói táncosnők többsége. Sokan durván kurváknak nevezték őket, de ez azért nem felelt meg a valóságnak, legalább is nem európai értelemben. A nagyobb esküvőkön valóban csak, mint táncosnők dolgoztak, de munkájuk befejezése után, nyilván elvállaltak egy-egy erkölcsileg kifogásolható, de jól fizető munkát is, ehhez azonban semmi közünk.
Igazi kurvákkal Ksar es Soukban találkoztam hatvanban, vagy hatvanegyben, amikor kisebb háború volt Algír és Marokkó közt. A déli határra lejött nagyszámú katonasággal együtt érkeztek, később kiegészülve a helyiekkel. A munkájukat csak mint távoli szemlélő tudom megítélni, főleg azután, hogy később, a nagy imilchili berber ünnepségen messziről és kívülről megnéztem egy igazi kuplerájt.

 Illusztráció: imilchili menyasszonyok

Alacsony, négyszer négy méteres vályog épület volt, egyetlen alacsony ajtóval és egy kis ablakkal. Arra figyeltem fel, hogy előtte hosszú, kígyózó kettes sorban türelmetlenül toporgott negyven-ötven fiatal berber legény. Az engem kísérő ápolómhoz fordultam. Ő magyarázta el, hogy ketten is dolgoznak odabent, de vigyáznak a higiéniára, mert minden aktus után mosakodnak. Azt viszont már nem tudta megmondani, hogy egy lavór van-e, vagy kettő, és kiöntik-e a vizet használat után, így, nem nyugtatott meg teljesen. Félrehúzódtunk, nehogy egy arra tévedő ismerős félremagyarázza az ott tartózkodásunkat, és nehogy a jelenlétünkkel pszichés impotencia zavart okozzunk valamelyik szégyenlősebb fiúnak a várakozók közül. Öt perc alatt, amíg ott voltunk, egy kliens jött ki, és egy másik ment be, szinte azonnal.
Hogy mennyi férfit tud fogadni egy szorgalmas lány, azon sokat vitatkoztunk. Minden esetre, nekem még Ksar es Soukban mutattak az ápolóim egy félnéger, jól megtermett, kissé molett de izmos lányt, aki több alkalommal nyolcvan, de néha akár száz vendéget is képes volt boldoggá tenni egy nap alatt. Én hittem nekik, mert később vásárolt egy nagyobbacska házat a város központjában, és férjhez is ment.
A táncosnők és a közönséges kurvák, hozzám általában kaparás miatt jöttek és néha pénzt dugtak a zsebembe, vagy csempésztek az íróasztalomra, mivel tudták, hogy nyíltan nem fogadom el, tőlük legalább is nem. Azt is nagyon jól tudták, hogy csak vérző méhet vagyok hajlandó kikaparni, ezért előzőleg, mielőtt hozzám jöttek volna, megpiszkálták magukat. Ilyenkor már teljesen szabályos, törvényes volt a sebészi beavatkozás, a kaparás előzetes tágítással, amennyiben az egyáltalán szükséges volt Eleinte az is előfordult, hogy kifejezett mérgezéses tünetekkel, láz, fejfájás és zavart tudattal érkeztek, aminek a magyarázatát csak később tudtam meg. Leander bokor levélből főzött teát fogyasztottak. Ilyenkor még jobban megszidtam őket, mint amikor a felpiszkálást túl durván végezték.
A néha magyar káromkodással is fűszerezett szidást tőlem elfogadták, sőt néha az volt az érzésem, hogy szinte élvezték is. Nagyon megkedveltek, mert nem tűrtem, hogy az ápolóim durván beszéljenek velük. Az öntudatosabbak gyakran még ahhoz is ragaszkodtak, hogy semmiféle ápoló ne lehessen jelen a vizsgálatuknál, különösen nem az idős, nagyothalló szülésznőm. Őt, valami oknál fogva nem szerették. Franciául is beszéltek, némelyik jobban, mint én, főleg azok, akik már külföldi kikötőkben is dolgoztak. Ki tudja, talán néhány zaftosabb magyar szót is elsajátítottak.