A következő címkéjű bejegyzések mutatása: házasság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: házasság. Összes bejegyzés megjelenítése

2014/02/16

5. Fejezet: Dongalábak

Kontárkodásom a baleseti sebészet és az orthpédia területére. Beszorult velőűrszög. Dongalábak. Berberek. Koponyaműtét. Ünnepi lakomák. Misui.

Az orthopediába elsősorban a dongalábak helyrehozatalával kontárkodtam bele. Ilyesmi jóval gyakrabban fordult elő ott, mint nálunk. Általában több volt a veleszületett rendellenesség, mint itthon. Ennek okát én abban látom, hogy meglehetősen gyakori volt a nagycsaládon belüli házasodás. Valószínűleg a vagyon szétaprózódását szerették volna ezzel elkerülni. Természetesen testvérek ott sem köthettek házasságot, de az unokatestvérek már igen, és ez meglehetősen gyakori volt, annak ellenére, hogy ezt sem ajánlották, sem az állami hatóság, sem az egyházuk.
Az unokatestvérek közötti gyakori házasodáshoz hozzájárult az is, hogy a fiatalok jól ismerték egymást már gyerekkoruk óta. Közismert, hogy a tágabb értelemben vett nagycsaládon kívüli különböző nemű gyerekek nem igen játszhattak egymással, vagy legfeljebb csak tíz éves korukig. Így azután elég gyakori lehetett az úgy nevezett vakházasság. Nem csoda tehát, hogy az egymást jól ismerő, és esetleg a kicsi korukban már papás mamást játszó fiatalok is szívesebben választották, helyesebben fogadták el, az ismerős unokatestvért.

illusztráció: dongalábas baba (forrás: http://dongalab.blog.hu/2009/12/18/peti_totenete)

A születéskor, vagy röviddel azután észlelt eseteknél a feladat egyszerű volt. Viszonylag erős kötéssel kifele fordítottuk a befele forduló lábfejet. Néhány nap alatt ezt el is értük, és ilyenkor egy könnyű gipszkötést kapott a baba a bokájára, két-három hétre. A gipsz feltételénél vigyáztam arra is, hogy meg legyen a lábfej boltíve, vagyis lehetőleg ne alakuljon ki lúdtalp. Ehhez enyhén benyomtam, vagy inkább besimítottam a talp belső felén a gipszet. A gipszlevétel után egy hónapra visszarendeltük, és ha szükségesnek látszott, újra begipszeltük egy hónapra. Ahogy vissza tudok emlékezni, általában két gipszelés elegendő volt. Mondanom sem kell talán, de miután az első csecsemőt sikerült egyenesbe hozni, megjelentek az idősebb, pár éves gyerekek.

illusztráció: dongalábas baba gipszelés után (forrás: http://dongalab.blog.hu/2009/12/18/peti_totenete)

Az ő rendbehozataluk már jóval nagyobb problémát jelentett, de szerencsére a régi szakkönyvek kisegítettek. A külső bokán ejtett metszésből szabaddá tettem a csontokat, majd egy széles pofájú vésővel kivágtam belőlük egy ék alakot saccra, úgy hogy az összeillesztésük után a lábfej egyenes tartásba kerüljön, és úgynevezett lólábtartás se alakuljon ki. Hogy milyen csontocskát, vagy annak melyik részét vágtam ki, nem tudom, de nem is törődtem vele, a szakkönyvem tanácsára, mely azt feleslegesnek tartotta azzal a kiegészítéssel, hogy a többit bízzuk a természetre. A visszarendelt betegeken láttam, hogy tökéletesen igaza volt. A műtét utáni gipszet hat-hétre tettük föl, de két hét után már megengedtük, sőt kértük, hogy mankóval, kissé ránehezedve járjon.

2012/09/16

4. Fejezet: Hogyan szabadulnak meg a berberek a rossz asszonytól

Amőbiázisom. Hogyan szabadulnak meg a berberek a rossz asszonytól. Üzemorvosi munka. Sebszétválás műtét után. Pondrós kezelés egy teveharapottnál. Puskarobbanás okozta kézsérülés. Kígyómarás.

A hazatérésem legfőbb okát még ma is, utólag hosszú évek múlva is abban látom, hogy az akkori feleségem képtelen volt az ottani életformába beilleszkedni. Az amőbiázisra való hivatkozás, így utólag, inkább csak egy jó ürügynek tűnik a benső, személyes problémáim kiteregetésének elkerülésére. Ezen kívül egyszerűen azt is mondhatjuk, hogy hülye voltam, mint már sokszor az életemben. Még talán azt is, hogy gyáva voltam, hogy berber módra intézzem el a megromlott családi életemet.
A berberek ugyanis meglehetősen primitív, de mindenképpen végleges megoldást jelentő módon intézik el a megromlott házasságból való menekülést. A nagyon kellemetlenné vált asszonyt felszólítják, hogy kísérje el őket a hegyekbe mikor visszatérnek a birkáikhoz és a kecskéikhez. A vétkes asszony ilyenkor elbúcsúzik a rokonaitól, barátaitól, és könnyes szemmel félve ugyan, de követi az urát. Mikor a férj egy hónap múlva ismét hazatér, hogy élelmet és tiszta ruhát vegyen magához, közli, hogy az asszony megcsúszott, vagy megbotlott egy hegyi ösvényen és szörnyethalt a szakadékban. Tisztességesen eltemette természetesen. Ennyi. Senki nem kérdez semmit, bár mindenki tud mindent. Természetesen ezt a megoldást csak akkor fogadja el a falu, a törzs, ha a férjnek súlyos, megbocsájthatatlan indoka volt. Például házasságtörés, amivel szégyenbe hozta. Enyhébb esetekben egyszerűen elmehet a kádihoz, és kérheti a házassági kártya kettészakítását.


illusztráció: Szahara, Algír

Amennyiben nem lehet eldönteni egyértelműen, hogy a házasság megromlásáért ki a felelős elsősorban, a kádi jelképesen eltépi a házasságot igazoló okmányt és mindkét fél szabad lesz, bármilyen más kötelezettség nélkül, vagyis az asszony családjánál marad az esküvő előtt adott ajándék, a feleség ára. Ugyanez a helyzet olyankor is, ha a férj hibájából mondják ki a válást. Abban az esetben azonban, ha az asszonyka a hibás, a férj visszakapja az esküvő előtt adott értékeket, vagy legalább is annak egy részét, például egy fél tucat birkából hármat. Az eljárást vizsgálva én még európai szemmel  is, abban egy ősi, a történelem előtti időkből származó igazságot vélek felfedezni, amin lehet talán vitatkozni, de az őszinteségében nem kételkedhetünk.
Bevallom, hogy az én fejemben is megfordult a gondolat, hogy berber módon rendezzem a családi feszültségünket, sőt még helyet is nézegettem vadászat közben, de az asszony a harmadik vadászatra már nem jött el sőt, utána soha többé nem jött velem vadászni és persze egyedül se ment. Lehet, hogy megsejtett valamit? Pedig előtte pár hónappal vettem neki egy olcsó spanyol puskát Tangerban.

illusztráció: Tanger ma
Még megdöbbentőbb volt számomra, mikor közvetlen a hazajövetelünk előtt kijelentette, hogy ő is haza akarja hozni a vadászpuskáját és idehaza is vadászni akar, mint én. A szokottnál hangosabban és durvábban magyaráztam meg neki, ha nem vadászott ott, ahol lehetősége volt, akkor ne akarjon Magyarországon villogni, ahol még nekem is nehéz lesz elintézni, hogy a külön engedéllyel hazahozott vadászpuskámat használhassam. Ennyit a fura, és számomra követhetetlenül logikátlan gondolkodásáról. Nehogy félreértés legyen, én mindig a nyitott házasságnak voltam a híve, azzal a kikötéssel, hogy a megfelelő diszkrécióra mindkettőnk vigyázz. Abban sem vagyok biztos, hogy az asszony megcsalt, de szégyenbe semmiképpen nem hozott.