Amőbiázisom. Hogyan szabadulnak meg a berberek a rossz asszonytól. Üzemorvosi munka. Sebszétválás műtét után. Pondrós kezelés egy teveharapottnál. Puskarobbanás okozta kézsérülés. Kígyómarás.
A különleges, nagy feltűnést keltő és sokszor helytelenített kezeléseim közül had említsem meg a következő esetet. Egyik reggel azzal fogadtak az ápolóim, hogy hajnalban behoztak egy csúnya sérülést, amit teveharapás okozott. Már nem emlékszem melyik oldali bokája és lábfeje volt ripityára törve és sebezve, többszörös nyílt csonttöréssel. A röntgen vizsgálat az érintett területen egyetlen ép csontot sem mutatott, csak szilánkokat. Ápolóim már alaposan kipucolták a sebet, de még magam is eltávolítottam néhány kilógó csontszilánkot.
Igazság szerint a legokosabb az lett volna, ha azonnal amputálok, - annál is inkább, mert a sérülés, a harapás már több mint huszonnégy órája történt - de valahogyan nem vitt rá a lelkiismeretem, mert tudtam, hogy a kedves berbereimnél bármilyen végtag elvesztése, sokkal nagyobb lelki sérülést okoz, mint az európaiaknál, bár nálunk sem számít közömbös beavatkozásnak. Úgy döntöttem, hogy várok pár napot, aztán meglátom.
Gipszsínt készíttettem a számára, felpolcoltuk a lábát és antibiotikus kezelést is kapott. Kétnaponként kötözte Hetmen, mindig megnéztem én is, de nem javult, sőt, napról napra csúnyább, gennyesebb, bűzösebb lett a seb.
Kénytelen voltam megajánlani az amputációt, mert komoly fertőzéstől, akár gázgangrénától is tartottam. A beteg határozottan elutasította még a gondolatát is, és a főápolóm rábeszélése is sikertelen maradt. Tovább kötözgettük tehát, de a seb mind bűzösebb, édeskés szagú lett.
Ekkor jutott eszembe egy, a német katonai sebészek által a második világháborúban alkalmazott módszer. Ők állítólag speciálisan az ilyen esetekre tartogatott zöld legyekkel köpették be az ilyen reménytelennek látszó, nem gyógyuló sebeket.
Mikor Hetmennek elmeséltem, teljesen megdöbbent, mert úgy tudta, hogy pontosan a légy beköpés, a pondrók elszaporodása okozza a legsúlyosabb, akár halálos fertőzést. Sikerült neki megmagyaráznom, hogy ilyesmiről szó sincs, mert a pondrók kizárólag csak az elhalt sejteket és gennyet zabálják, az élő szövetekhez nagyon okosan, nem nyúlnak. Nem tudom, hogy végül is mi győzte meg. Az én addigi eredményeim, vagy inkább az, hogy az összes marokkói által különleges tiszteletben tartott németek is alkalmazták a saját katonáiknál.
- De honnan veszünk zöld legyet?
– Nem probléma. Jön az magától, válaszolta Hetmen.
- Rendben van, mondtam, de nem szeretném, ha más léggyel is keveredne.
– Kizárt dolog. Mindig elsőnek érkezik és elzavarja a többit, mert ő a legerősebb. Erre végképp megnyugodtam. A beteget kiültettük az udvarba és levettük a kötését, azzal indokolva, hogy napoztatni kell a sebet. Azt, hogy be akarjuk köpetni, Hetmen sem merte megmondani. Kb. félóra hosszat üldögélt a napon, de akkor már annyira körüldongták a zöld és egyéb legyek, hogy a beteg is félni kezdett tőlük, így aztán bekötöztük és bekísérték fél lábon ugrálva a szobájába. Hetmen megmagyarázta, hogy egy hétig nem szabad levenni a kötést, mert azon egy ritka német gyógyszer van.
Három nap múlva azonban átkötötte, hogy a kötés szép tiszta legyen, de úgy, hogy alatta a régit nem bolygatta meg. Szerintem főleg attól félt, hogy megszöknek a pondrók. Közvetlen a kötés felbontása előtt azért elmondta a betegnek, hogy pontosan milyen új német katona módszert alkalmaztunk, mivel én is német vagyok, de eddig nem nagyon mertem hangoztatni a franciák miatt.
Az addig bőven gennyedző seb csodálatosan feltisztult. Szép, élénkpiros, friss húst lehetett látni, ami szépen befedte a törött csontokat is. Arra a gipszsínnel vigyáztam, hogy ne rossz, lólábtartásba forrjanak össze a csontok. A végleges gyógyulást sajnos nem tudtuk megfigyelni, mert a beteg rövidesen, mikor egy mankóval már bicegve járni tudott, hazament. Lehet, hogy a tevéi hiányoztak neki. Hetmen minden esetre bőven ellátta kötszerrel és jodoformos sárga porral. Nem tudok róla, hogy később jelentkezett-e.
Mideltben is találkoztam egy különleges módon kezelt beteggel, őt azonban nem tudtam meggyógyítani. Egy csúnya, kifekélyesedett, kráterszerű mintegy két centiméter átmérőjű seb volt a hajas fejbőrén. Nyilvánvalóan bőrrák, de az alappal, a csonttal még nem kapaszkodott össze. A vizsgálat után elmagyaráztattam neki, hogy az egészet ki kell vágni, és miután csak úgy lehet összevarrni, hogy két újabb metszést is ejtenem kell a seb mellett, amit aztán nyitva, összevarrás nélkül kell kezelnünk a túlzott bőrfeszülés elkerülésére, legalább kéthárom hétig kórházban kell maradnia.
Mivel messze lakott és a közelben nem volt rokona sem, nem egyezett bele, hiába győzködte Ali is, pedig rá szoktak hallgatni, mivel idős és nagy tekintélyű ember volt.
Hónapok teltek el, mire viszont láttam. A kráter már majdnem tenyérnyi volt és szemmel láthatólag behatolt a csontba is. Műtét, már szóba sem jöhetett. Ali hosszasan elbeszélgetett vele, és miután ellátta kötszerrel és hazaküldte, elmesélte, hogy milyen kezelést kapott az elmúlt hónapokban. Hetente-kéthetente járt egy szent emberhez, aki miután alaposan megrágott egy szent könyvből kitépett lapot, az összerágott papírt a sebére köpködte. Azt, hogy mit fizetett mindezért, nem mertem megkérdezni, de talán Ali se. No comment.
A különleges, nagy feltűnést keltő és sokszor helytelenített kezeléseim közül had említsem meg a következő esetet. Egyik reggel azzal fogadtak az ápolóim, hogy hajnalban behoztak egy csúnya sérülést, amit teveharapás okozott. Már nem emlékszem melyik oldali bokája és lábfeje volt ripityára törve és sebezve, többszörös nyílt csonttöréssel. A röntgen vizsgálat az érintett területen egyetlen ép csontot sem mutatott, csak szilánkokat. Ápolóim már alaposan kipucolták a sebet, de még magam is eltávolítottam néhány kilógó csontszilánkot.
Igazság szerint a legokosabb az lett volna, ha azonnal amputálok, - annál is inkább, mert a sérülés, a harapás már több mint huszonnégy órája történt - de valahogyan nem vitt rá a lelkiismeretem, mert tudtam, hogy a kedves berbereimnél bármilyen végtag elvesztése, sokkal nagyobb lelki sérülést okoz, mint az európaiaknál, bár nálunk sem számít közömbös beavatkozásnak. Úgy döntöttem, hogy várok pár napot, aztán meglátom.
Gipszsínt készíttettem a számára, felpolcoltuk a lábát és antibiotikus kezelést is kapott. Kétnaponként kötözte Hetmen, mindig megnéztem én is, de nem javult, sőt, napról napra csúnyább, gennyesebb, bűzösebb lett a seb.
Kénytelen voltam megajánlani az amputációt, mert komoly fertőzéstől, akár gázgangrénától is tartottam. A beteg határozottan elutasította még a gondolatát is, és a főápolóm rábeszélése is sikertelen maradt. Tovább kötözgettük tehát, de a seb mind bűzösebb, édeskés szagú lett.
Ekkor jutott eszembe egy, a német katonai sebészek által a második világháborúban alkalmazott módszer. Ők állítólag speciálisan az ilyen esetekre tartogatott zöld legyekkel köpették be az ilyen reménytelennek látszó, nem gyógyuló sebeket.
illusztráció: zöld légy
Mikor Hetmennek elmeséltem, teljesen megdöbbent, mert úgy tudta, hogy pontosan a légy beköpés, a pondrók elszaporodása okozza a legsúlyosabb, akár halálos fertőzést. Sikerült neki megmagyaráznom, hogy ilyesmiről szó sincs, mert a pondrók kizárólag csak az elhalt sejteket és gennyet zabálják, az élő szövetekhez nagyon okosan, nem nyúlnak. Nem tudom, hogy végül is mi győzte meg. Az én addigi eredményeim, vagy inkább az, hogy az összes marokkói által különleges tiszteletben tartott németek is alkalmazták a saját katonáiknál.
- De honnan veszünk zöld legyet?
– Nem probléma. Jön az magától, válaszolta Hetmen.
- Rendben van, mondtam, de nem szeretném, ha más léggyel is keveredne.
– Kizárt dolog. Mindig elsőnek érkezik és elzavarja a többit, mert ő a legerősebb. Erre végképp megnyugodtam. A beteget kiültettük az udvarba és levettük a kötését, azzal indokolva, hogy napoztatni kell a sebet. Azt, hogy be akarjuk köpetni, Hetmen sem merte megmondani. Kb. félóra hosszat üldögélt a napon, de akkor már annyira körüldongták a zöld és egyéb legyek, hogy a beteg is félni kezdett tőlük, így aztán bekötöztük és bekísérték fél lábon ugrálva a szobájába. Hetmen megmagyarázta, hogy egy hétig nem szabad levenni a kötést, mert azon egy ritka német gyógyszer van.
illusztráció: orvosi légy lárvák steril csomagolásban
Három nap múlva azonban átkötötte, hogy a kötés szép tiszta legyen, de úgy, hogy alatta a régit nem bolygatta meg. Szerintem főleg attól félt, hogy megszöknek a pondrók. Közvetlen a kötés felbontása előtt azért elmondta a betegnek, hogy pontosan milyen új német katona módszert alkalmaztunk, mivel én is német vagyok, de eddig nem nagyon mertem hangoztatni a franciák miatt.
Az addig bőven gennyedző seb csodálatosan feltisztult. Szép, élénkpiros, friss húst lehetett látni, ami szépen befedte a törött csontokat is. Arra a gipszsínnel vigyáztam, hogy ne rossz, lólábtartásba forrjanak össze a csontok. A végleges gyógyulást sajnos nem tudtuk megfigyelni, mert a beteg rövidesen, mikor egy mankóval már bicegve járni tudott, hazament. Lehet, hogy a tevéi hiányoztak neki. Hetmen minden esetre bőven ellátta kötszerrel és jodoformos sárga porral. Nem tudok róla, hogy később jelentkezett-e.
Mideltben is találkoztam egy különleges módon kezelt beteggel, őt azonban nem tudtam meggyógyítani. Egy csúnya, kifekélyesedett, kráterszerű mintegy két centiméter átmérőjű seb volt a hajas fejbőrén. Nyilvánvalóan bőrrák, de az alappal, a csonttal még nem kapaszkodott össze. A vizsgálat után elmagyaráztattam neki, hogy az egészet ki kell vágni, és miután csak úgy lehet összevarrni, hogy két újabb metszést is ejtenem kell a seb mellett, amit aztán nyitva, összevarrás nélkül kell kezelnünk a túlzott bőrfeszülés elkerülésére, legalább kéthárom hétig kórházban kell maradnia.
Mivel messze lakott és a közelben nem volt rokona sem, nem egyezett bele, hiába győzködte Ali is, pedig rá szoktak hallgatni, mivel idős és nagy tekintélyű ember volt.
Hónapok teltek el, mire viszont láttam. A kráter már majdnem tenyérnyi volt és szemmel láthatólag behatolt a csontba is. Műtét, már szóba sem jöhetett. Ali hosszasan elbeszélgetett vele, és miután ellátta kötszerrel és hazaküldte, elmesélte, hogy milyen kezelést kapott az elmúlt hónapokban. Hetente-kéthetente járt egy szent emberhez, aki miután alaposan megrágott egy szent könyvből kitépett lapot, az összerágott papírt a sebére köpködte. Azt, hogy mit fizetett mindezért, nem mertem megkérdezni, de talán Ali se. No comment.
