Kontárkodásom a baleseti sebészet és az orthpédia területére. Beszorult velőűrszög. Dongalábak. Berberek. Koponyaműtét. Ünnepi lakomák. Misui.
A berberekről általában nem túl jó véleménnyel vannak Európában. Sokan még mindig, a régi rómaiak mintájára, egyszerűen barbároknak tekintik őket. Igaz, cserébe maguk a berberek is minden európait ruminak neveznek, vagyis rómainak. Kölcsönösen rossz véleményt alakítottak ki egymásról főleg az első világháború utáni francia, úgy nevezett pacifikációs háború alatt. Itt nagy számban fordult elő a megengedhető határokon való túllépés. De hát, végül is a berberek a saját otthonukat, családjukat védték, hiszen igazi hazájuk, országuk nem volt. Francia részről pedig elsősorban a hírhedt Idegen Légió harcolt, melyben azért szép számmal akadtak bűnözők is. Az, hogy ki kezdte a visszaéléseket, talán sohasem derül ki. Az ilyenkor világszerte alkalmazott szokás szerint, mindegyik a másik félre fogja.
Goulmimán, kedvenc vadászterületemen még ma is emlegetik, hogy mi történt egy, a franciák által bekerített csapatukkal. A falu magas és a körülötte lévő, öntözéssel művelt terület egy mély völgyben fekszik. Közvetlen előtte, észak és keleti irányban a kősivatag majdnem meredeken végződik és határolódik el a körül belül száz méterrel alatta fekvő völgytől. Ide, a meredek szélre szorították a berber csapatot, majd miután azok megadták magukat, a foglyokat a meredély szélére terelték és lerugdosták, lelökték őket a mélybe. Mivel a legtöbben nem zuhantak, hanem inkább csak nagy sebességgel gurultak lefelé, sokan életbe maradtak, persze különböző törésekkel és külső, belső sérülésekkel. Ezek még két-három napig jajgattak és kértek segítséget, de a légionárusok senkit sem engedtek a közelükbe. Aki megpróbálta, azt lelőtték, akár öreg, akár asszony vagy gyerek volt. No comment.
A légiósok emlékezetében viszont az él, hogyan adták vissza az elfogott társaikat. Keresztbe a hasán, a köldök alatt csináltak egy arasznyi bőrmetszést. Ezt lefele szépen felpreparálták és csináltak belőle egy szabályos zsebet. Körülbelül olyat, mint ami a háziasszonyok kötényén van. Utána levágták a fogoly külső nemi szerveit, és betették az előre elkészített hasi zsebbe. Mindezt a francia katonai tábortól nem túl messze végezték el, mert a művelet után a megcsonkított férfiakat vissza küldték a társaihoz, hogy elmondhassa, így jár minden légiós akit elkapunk. Katonailag nézve nagy ostobaság volt, mert végsőkig fokozta a légiósok dühét és harci kedvét.
illusztráció: berber harcosok
Még egy rövid történetet el kell meséljek, mert ez imponált nekem legjobban, sőt, ezen mindig elérzékenyülök. Egy híres hegyi berber, akit a franciák halálra kerestek éveken keresztül és díjat is tűztek ki a fejére, végső elkeseredésében, mikor a hívei már nem követték, egyedül harcolt tovább. Valahol Khenifra környékén egy szűk hegyi ösvényen a környező sziklákon keresett magának egy jó lőállást, és onnan lőtte ki sorjában a katonákat. Mindaddig, amíg őt magát is ki nem lőtték. Amikor a katonák már fel tudtak hozzá mászni, mert nem lőtt többé, ott találták fejbe lőve, de legnagyobb csodálkozásukra puska nélkül. Egy öreg légiós, aki már jól ismerte a berber szokásokat, oldotta meg a rejtélyt. Meg akart halni harc közben, de erre a küzdelemre magával vitte a fiát, aki kissé hátrább bújt el. A fiú parancsot kapott az apjától, hogy halála után vegye magához a fegyvert, azonnal meneküljön és rejtőzzön el. Alkalom adtán pedig bosszulja meg az apját. No comment, de szeretném, ha ilyen fiam lenne.
Az itt kifejtett véleményemet nem tudományos könyvekből merítettem, hanem legfőképpen saját tapasztalatból, a barátaim, ismerőseim által elejtett morzsákból raktam össze. Szerintem közelebb áll az igazsághoz, mint néhány hivatalosan elfogadott tankönyv. Én mindenképpen rendkívül szimpatikus és becsületes népnek tartom őket. Néha sajnálom például, hogy meggondolatlanul elmentem egy berber táncosnő mellett, /csak plátói szerelem volt/, pedig talán életem legmélyebb lelki kötődése.
A berberekről általában nem túl jó véleménnyel vannak Európában. Sokan még mindig, a régi rómaiak mintájára, egyszerűen barbároknak tekintik őket. Igaz, cserébe maguk a berberek is minden európait ruminak neveznek, vagyis rómainak. Kölcsönösen rossz véleményt alakítottak ki egymásról főleg az első világháború utáni francia, úgy nevezett pacifikációs háború alatt. Itt nagy számban fordult elő a megengedhető határokon való túllépés. De hát, végül is a berberek a saját otthonukat, családjukat védték, hiszen igazi hazájuk, országuk nem volt. Francia részről pedig elsősorban a hírhedt Idegen Légió harcolt, melyben azért szép számmal akadtak bűnözők is. Az, hogy ki kezdte a visszaéléseket, talán sohasem derül ki. Az ilyenkor világszerte alkalmazott szokás szerint, mindegyik a másik félre fogja.
Goulmimán, kedvenc vadászterületemen még ma is emlegetik, hogy mi történt egy, a franciák által bekerített csapatukkal. A falu magas és a körülötte lévő, öntözéssel művelt terület egy mély völgyben fekszik. Közvetlen előtte, észak és keleti irányban a kősivatag majdnem meredeken végződik és határolódik el a körül belül száz méterrel alatta fekvő völgytől. Ide, a meredek szélre szorították a berber csapatot, majd miután azok megadták magukat, a foglyokat a meredély szélére terelték és lerugdosták, lelökték őket a mélybe. Mivel a legtöbben nem zuhantak, hanem inkább csak nagy sebességgel gurultak lefelé, sokan életbe maradtak, persze különböző törésekkel és külső, belső sérülésekkel. Ezek még két-három napig jajgattak és kértek segítséget, de a légionárusok senkit sem engedtek a közelükbe. Aki megpróbálta, azt lelőtték, akár öreg, akár asszony vagy gyerek volt. No comment.
illusztráció: idegen légiós plakát
A légiósok emlékezetében viszont az él, hogyan adták vissza az elfogott társaikat. Keresztbe a hasán, a köldök alatt csináltak egy arasznyi bőrmetszést. Ezt lefele szépen felpreparálták és csináltak belőle egy szabályos zsebet. Körülbelül olyat, mint ami a háziasszonyok kötényén van. Utána levágták a fogoly külső nemi szerveit, és betették az előre elkészített hasi zsebbe. Mindezt a francia katonai tábortól nem túl messze végezték el, mert a művelet után a megcsonkított férfiakat vissza küldték a társaihoz, hogy elmondhassa, így jár minden légiós akit elkapunk. Katonailag nézve nagy ostobaság volt, mert végsőkig fokozta a légiósok dühét és harci kedvét.
Még egy rövid történetet el kell meséljek, mert ez imponált nekem legjobban, sőt, ezen mindig elérzékenyülök. Egy híres hegyi berber, akit a franciák halálra kerestek éveken keresztül és díjat is tűztek ki a fejére, végső elkeseredésében, mikor a hívei már nem követték, egyedül harcolt tovább. Valahol Khenifra környékén egy szűk hegyi ösvényen a környező sziklákon keresett magának egy jó lőállást, és onnan lőtte ki sorjában a katonákat. Mindaddig, amíg őt magát is ki nem lőtték. Amikor a katonák már fel tudtak hozzá mászni, mert nem lőtt többé, ott találták fejbe lőve, de legnagyobb csodálkozásukra puska nélkül. Egy öreg légiós, aki már jól ismerte a berber szokásokat, oldotta meg a rejtélyt. Meg akart halni harc közben, de erre a küzdelemre magával vitte a fiát, aki kissé hátrább bújt el. A fiú parancsot kapott az apjától, hogy halála után vegye magához a fegyvert, azonnal meneküljön és rejtőzzön el. Alkalom adtán pedig bosszulja meg az apját. No comment, de szeretném, ha ilyen fiam lenne.
Az itt kifejtett véleményemet nem tudományos könyvekből merítettem, hanem legfőképpen saját tapasztalatból, a barátaim, ismerőseim által elejtett morzsákból raktam össze. Szerintem közelebb áll az igazsághoz, mint néhány hivatalosan elfogadott tankönyv. Én mindenképpen rendkívül szimpatikus és becsületes népnek tartom őket. Néha sajnálom például, hogy meggondolatlanul elmentem egy berber táncosnő mellett, /csak plátói szerelem volt/, pedig talán életem legmélyebb lelki kötődése.
