Kontárkodásom a baleseti sebészet és az orthpédia területére. Beszorult velőűrszög. Dongalábak. Berberek. Koponyaműtét. Ünnepi lakomák. Misui.
A civilizált államokban egy általános sebész, vagy ahogyan gyakran nevezzük hasi sebész, csak ritkán jut valami különlegesebb esethez. Általában csak, mintegy tucatnyi típus-műtét közül válogathat. A többit elhappolják a különböző specialisták. Ennek természetesen meg van a maga jó oldala is, de szerintem a munka így kissé monotonná, robotszerűvé válik.
Természetesen nekem is megvoltak az úgynevezett típus műtéteim, melyek a munkám nagyobbik részét képezték. Elsősorban a vakbélgyulladás műtéte és a császármetszés, mely gyakori volt, hiszen legkevesebb százezer lakóst láttam el, akiknél a szülési arányszám jóval magasabb volt, mint Európában. Leggyakoribb műtéteim azonban kezdettől fogva a sérvműtétek voltak.
Eleinte néhány köldöksérvet is operáltam, főleg gyerekeknél és csecsemőknél, de ezt gyorsan abbahagytam, amikor megtanultam egy igen egyszerű kezelési módot, mely ráadásul hatásos volt, szinte minden esetben. A picinyke köldöksérvet vissza kellett helyezni, a szájadékára rátenni egy azt befedő fémpénzt, vagy esetleg egy kerek és kemény karton darabkát, és leukóplasztal, kissé összehúzva a hasizmokat, rögzíteni. Az így felhelyezett ragasztás irányát egy hét után megváltoztattuk, nehogy felmaródjon a csecsemő bőre, és a kötözést kb. egy hónapig vagy hat hétig így folytattuk. A köldöksérv, szinte minden esetben gyógyult. Nagyon ritkán, csak ha a sérvkapu a szokottnál jóval tágabb volt, kellett műtétet végeznem.
,_1967.jpg)
Be kell vallanom, hogy ezt a kissé primitívnek tűnő eljárást az ápolóimtól tanultam. Nekem soha nem voltak gátlásaim az általuk alkalmazott eljárások átvételében, ha azt magam is jobbnak láttam. Így azután én nem csak tanítottam a beosztottjaimat, hanem tanultam is tőlük. Soha nem észleltem, hogy ez a tekintélyem rovására ment volna. Sőt.
Az ágyéksérvek túlnyomó részét idős, ötven, hatvan éves, szikár, de izmos, öreg férfiakon végeztem. Természetesen minden esetben helyi érzéstelenítést alkalmaztam. Soha sem hallottam őket panaszkodni. Egyetlen egy, esetleg kettő operáltam jött vissza sérv kiújulás miatt. Ez feltűnően jó eredmény, ami annak köszönhető, hogy a jó technikai kivitelezés mellett, betartottam néhány az addigi tapasztalataimból összegyűjtött szabályt.
A sérvtömlőt, ha csak lehet, el kell távolítani, de az úgynevezett veleszületett sérvnél nem szabad erőltetni. Kevés gusztustalanabb dolog van, mint amikor egy kisgyerek tökét széttépik, hogy a tömlőt tökéletesen el tudják távolítani. Szerintem bőven elég ilyenkor, ha csak a részben kipreparált és derékban kettévágott tömlőnek a hasüreg felőli részét távolítjuk el. A másik felét elég hosszában felhasítani annyira, hogy a herevezeték képletei alatt egyetlen öltéssel ki tudjuk fordítani, és így megakadályozni az esetleges későbbi összetapadást, és az úgynevezett herevízsérv kialakulását.
A Bassini öltések behelyezése az egyik legdöntőbb mozzanat. Mindig a legalsóval kell kezdeni, és ezt minél mélyebben és alaposan oda kell ölteni a csonthártyához. Onnan tudjuk, hogy az öltésünk jó volt, hogy a beteg ilyenkor egy kis fájdalmat jelez, ha nem is hangosan, de egy arcfintorral vagy rándulással. Én mindig előre figyelmeztettem őket már Magyarországon is, hogy kis fájdalmat fognak érezni.
A legfelső öltésnél arra kell vigyáznunk, hogy kissé magasabban helyezzük föl, mint ahogyan azt a helyzet látszólag megkövetelné. Így elérjük a herevezeték megtöretését derékszögnél is kisebbre, miáltal nehezebben csúszhat vissza bele a hashártya. Általában négy Bassini öltés elegendő, sőt sokszor három is, de ezek markoljanak föl elég vastag izomnyalábot. Nem igaz, hogy minél feszesebbre kell húzni és csomózni. Túl szoros kötés vérellátási zavarokat okoz, és előbb vagy utóbb átvághat és ezáltal valóban jelentősen meglazulhat.
A Poupart szalagon szépen lehet látni a hosszanti rostokat. Ne helyezzük az öltéseket ugyanabba a rostvonalba, mert akkor könnyen végighasadhat, és ezáltal gyöngül meg az öltés sorunk.
Öregeknél, ha az izomzat már sorvadt, vagy elzsírosodott, varrjuk együtt a fasciával, bőnyével. Ennek kivitelezéséhez legelőször egy kis haránt metszést kell ejtenünk a fascián, ott ahol a herevezeték kibukik a hasüregből. Alulról a második öltést pedig már úgy helyezzük be, hogy mintegy centiméternyire a fascia szélétől öltünk, majd felvéve egy kis izomnyalábot, újra beöltünk alulról a fascia szélébe, és csak ezután öltünk be a Poupart szalagba. Ily módon megerősítettük a hasfalat, és ugyanakkor elértük, hogy azonos szövetek tapadjanak egymáshoz, aminek a fontosságát talán felesleges hangsúlyozni.
Ez persze csak a jobb oldali sérveknél lehetséges. Bal oldali sérveknél, miután azokat is a beteg jobb oldalán állva oldjuk meg, először a Poupart szalagot vesszük föl, majd felcsippentjük az izombőnye /fascia/ szélét, kis ujjnyi vastagságú izomnyalábot és mintegy egy - másfél centiméternyi fasciát, és csak ezután csomózzuk meg a kellő vastagságú fonott nylon, vagy esetleg selyemfonalat.
Az ugyancsak gyakori combsérveket is hasonló módon operáltam, miután a sérvtömlőt visszahúzva a Poupart szalag alatt, átalakítottam őket ágyéksérvvé. Sohasem szerettem a combsérvekben való vak turkálást, és a bizonytalan, nem kielégítő ellátást.
A civilizált államokban egy általános sebész, vagy ahogyan gyakran nevezzük hasi sebész, csak ritkán jut valami különlegesebb esethez. Általában csak, mintegy tucatnyi típus-műtét közül válogathat. A többit elhappolják a különböző specialisták. Ennek természetesen meg van a maga jó oldala is, de szerintem a munka így kissé monotonná, robotszerűvé válik.
Természetesen nekem is megvoltak az úgynevezett típus műtéteim, melyek a munkám nagyobbik részét képezték. Elsősorban a vakbélgyulladás műtéte és a császármetszés, mely gyakori volt, hiszen legkevesebb százezer lakóst láttam el, akiknél a szülési arányszám jóval magasabb volt, mint Európában. Leggyakoribb műtéteim azonban kezdettől fogva a sérvműtétek voltak.
Eleinte néhány köldöksérvet is operáltam, főleg gyerekeknél és csecsemőknél, de ezt gyorsan abbahagytam, amikor megtanultam egy igen egyszerű kezelési módot, mely ráadásul hatásos volt, szinte minden esetben. A picinyke köldöksérvet vissza kellett helyezni, a szájadékára rátenni egy azt befedő fémpénzt, vagy esetleg egy kerek és kemény karton darabkát, és leukóplasztal, kissé összehúzva a hasizmokat, rögzíteni. Az így felhelyezett ragasztás irányát egy hét után megváltoztattuk, nehogy felmaródjon a csecsemő bőre, és a kötözést kb. egy hónapig vagy hat hétig így folytattuk. A köldöksérv, szinte minden esetben gyógyult. Nagyon ritkán, csak ha a sérvkapu a szokottnál jóval tágabb volt, kellett műtétet végeznem.
,_1967.jpg)
illusztráció: köldöksérves gyermekek (Wikipédia)
Be kell vallanom, hogy ezt a kissé primitívnek tűnő eljárást az ápolóimtól tanultam. Nekem soha nem voltak gátlásaim az általuk alkalmazott eljárások átvételében, ha azt magam is jobbnak láttam. Így azután én nem csak tanítottam a beosztottjaimat, hanem tanultam is tőlük. Soha nem észleltem, hogy ez a tekintélyem rovására ment volna. Sőt.
Az ágyéksérvek túlnyomó részét idős, ötven, hatvan éves, szikár, de izmos, öreg férfiakon végeztem. Természetesen minden esetben helyi érzéstelenítést alkalmaztam. Soha sem hallottam őket panaszkodni. Egyetlen egy, esetleg kettő operáltam jött vissza sérv kiújulás miatt. Ez feltűnően jó eredmény, ami annak köszönhető, hogy a jó technikai kivitelezés mellett, betartottam néhány az addigi tapasztalataimból összegyűjtött szabályt.
A sérvtömlőt, ha csak lehet, el kell távolítani, de az úgynevezett veleszületett sérvnél nem szabad erőltetni. Kevés gusztustalanabb dolog van, mint amikor egy kisgyerek tökét széttépik, hogy a tömlőt tökéletesen el tudják távolítani. Szerintem bőven elég ilyenkor, ha csak a részben kipreparált és derékban kettévágott tömlőnek a hasüreg felőli részét távolítjuk el. A másik felét elég hosszában felhasítani annyira, hogy a herevezeték képletei alatt egyetlen öltéssel ki tudjuk fordítani, és így megakadályozni az esetleges későbbi összetapadást, és az úgynevezett herevízsérv kialakulását.
A Bassini öltések behelyezése az egyik legdöntőbb mozzanat. Mindig a legalsóval kell kezdeni, és ezt minél mélyebben és alaposan oda kell ölteni a csonthártyához. Onnan tudjuk, hogy az öltésünk jó volt, hogy a beteg ilyenkor egy kis fájdalmat jelez, ha nem is hangosan, de egy arcfintorral vagy rándulással. Én mindig előre figyelmeztettem őket már Magyarországon is, hogy kis fájdalmat fognak érezni.
illusztráció: az Eduardo Bassini által kidolgozott eljárás
A legfelső öltésnél arra kell vigyáznunk, hogy kissé magasabban helyezzük föl, mint ahogyan azt a helyzet látszólag megkövetelné. Így elérjük a herevezeték megtöretését derékszögnél is kisebbre, miáltal nehezebben csúszhat vissza bele a hashártya. Általában négy Bassini öltés elegendő, sőt sokszor három is, de ezek markoljanak föl elég vastag izomnyalábot. Nem igaz, hogy minél feszesebbre kell húzni és csomózni. Túl szoros kötés vérellátási zavarokat okoz, és előbb vagy utóbb átvághat és ezáltal valóban jelentősen meglazulhat.
illusztráció: a Poupart szalag
A Poupart szalagon szépen lehet látni a hosszanti rostokat. Ne helyezzük az öltéseket ugyanabba a rostvonalba, mert akkor könnyen végighasadhat, és ezáltal gyöngül meg az öltés sorunk.
Öregeknél, ha az izomzat már sorvadt, vagy elzsírosodott, varrjuk együtt a fasciával, bőnyével. Ennek kivitelezéséhez legelőször egy kis haránt metszést kell ejtenünk a fascián, ott ahol a herevezeték kibukik a hasüregből. Alulról a második öltést pedig már úgy helyezzük be, hogy mintegy centiméternyire a fascia szélétől öltünk, majd felvéve egy kis izomnyalábot, újra beöltünk alulról a fascia szélébe, és csak ezután öltünk be a Poupart szalagba. Ily módon megerősítettük a hasfalat, és ugyanakkor elértük, hogy azonos szövetek tapadjanak egymáshoz, aminek a fontosságát talán felesleges hangsúlyozni.
Ez persze csak a jobb oldali sérveknél lehetséges. Bal oldali sérveknél, miután azokat is a beteg jobb oldalán állva oldjuk meg, először a Poupart szalagot vesszük föl, majd felcsippentjük az izombőnye /fascia/ szélét, kis ujjnyi vastagságú izomnyalábot és mintegy egy - másfél centiméternyi fasciát, és csak ezután csomózzuk meg a kellő vastagságú fonott nylon, vagy esetleg selyemfonalat.
Az ugyancsak gyakori combsérveket is hasonló módon operáltam, miután a sérvtömlőt visszahúzva a Poupart szalag alatt, átalakítottam őket ágyéksérvvé. Sohasem szerettem a combsérvekben való vak turkálást, és a bizonytalan, nem kielégítő ellátást.
