4. Fejezet: Puskarobbanás okozta kézsérülés

Amőbiázisom. Hogyan szabadulnak meg a berberek a rossz asszonytól. Üzemorvosi munka. Sebszétválás műtét után. Pondrós kezelés egy teveharapottnál. Puskarobbanás okozta kézsérülés. Kígyómarás.

Hasonló, kissé szabálytalan, de igen eredményes kezelésre jöttem rá ugyancsak Mideltben, a kézben felrobbant elöltöltő puska okozta sérüléseknél. Több is jelentkezett ottlétem alatt. Ehhez tudni kell, hogy a berber családoknál, de ugyan így az araboknál is, általában akad egy régi puska. A hegyekben, mint például Midelt, gyakran használják is, hogy a kicsiny, megművelt föld darabkáikról elűzzék a kukorica közt lakmározó vaddisznót. Ott ugyanis akad ilyen vad is, én is lőttem egyet. A puskacsőbe ólomgolyó helyett rendszerint rozsdás szögeket és csavarokat, valamint mindenféle apró vasdarabot tettek. Ha nagyon megtömik, ez bizony könnyen beszorulhat lövés közben, és ilyenkor szétvágja a csövet, de az azt tartó kézfejet, ujjakat is. Nagyon csúf, gusztustalan sérülést okoz, és ráadásul igen munkaigényes.

illusztráció: felrobbant puska

Igyekeztem persze minél több ujjat megmenteni, az inakat összevarrni vagy legalább is, rögzíteni a megmaradt ujjcsonkhoz, de az eredmény siralmas volt. Mind elgennyedt és még utólag is le kellet venni egy-egy csupasz csonttal éktelenkedő ujjpercet. A vaddisznó általában elszaladt, ha rálőttek, de néha támadott. Szerencsére ez nem volt túl gyakori, mivel ott jóval kisebb disznók vannak, mint Magyarországon. Ez talán még a politikai életre is vonatkozik, bár erre nem mernék megesküdni. Lehet, hogy e területen világjelenségről van szó, a globalizmus egyik melléktermékéről. Az ottani disznók ritkán haladják meg a száz kilót, míg nálunk előfordul még a kétszáz kiló feletti példány is. A fele ilyen súlyú példány is komoly sérüléseket tud azonban okozni, ahogyan azt az alábbi esetem bizonyítja.
Egy falu melletti tanyán éldegélő berber család meghallotta, hogy vaddisznók zabálják a kicsiny, de létfontosságú kukoricásukat. Az ilyen kukoricások általában csak mintegy félholdnyiak voltak, de a rajta termő takarmány elengedhetetlen volt a baromfik és a kevés birka, kecske téli takarmányozásához. Szorult esetben, még az emberek is ráfanyalodhattak. A tizenhat év körüli, legnagyobb fiúk egy furkósbottal felfegyverkezve kiballagott, hogy elzavarja őket. Ilyesmit csinált már máskor is, és a vaddisznók általában elszaladtak, már a puszta megjelenésére. Néhány ezúttal is elszaladt, de egy nagyobb, valószínűleg túl éhes és makacs kan, ottmaradt és tovább csámcsogott. A fiú odaszaladt, és jól beterítette a bottal.
A gonosz disznó azonban ahelyett, hogy a többi után szaladt volna, szembefordult vele, és elkezdte hasogatni a lábait. A fiú segélykiáltásaira kirohant az apa, de az ő kezében már egy fejsze volt, amivel gyorsan fejbe is vágta a megvadult vadkant. A vadászok jól tudják, hogy ennek hihetetlenül kemény koponyája van, még egy puskagolyó is lecsúszhat róla, ha kissé oldalvást, rossz szögben kapja a lövést. Így azután még kétszer volt kénytelen odavágni, mire a disznó megelégelte és elszaladt. Az apa alig sérült, talán csak két hasított seb volt a lábszárán, de a fiút ugyancsak összeszabdalta. Már nem emlékszem a pontos számra, de talán húsz hasított seb is volt, elsősorban a combjain. Szerencsére egyik sem szakított el nagy artériát, és így azért túl sok vért nem vesztettek, nem volt transzfúzióra szükség.

illusztráció:vadkan okozta hasított seb

Mivel véleményem szerint a vadkan abszolút biodisznó volt, ahogyan azt manapság neveznék, így a majdnem késsel metszett sérüléseket minden további ceremónia nélkül összevarrtam, nemcsak a bőrt, hanem alatta a sérült izmokat is. Persze adtunk tetanusz elleni szérumot, sőt, kivételesen még megelőző antibiotikus kezelést is. Gyorsan és gyakorlatilag gennyedés nélkül gyógyultak.
Egyik alkalommal azonban olyan puskarobbanás okozta kézsérültet kaptam, akinek a kezében már két napja szétrobbant a puska és a sebek már kezdtek gennyedni. Elsődleges ellátás szóba se jöhetett, így aztán fertőtlenítő oldattal való lemosás után bekötöttük. Kétnaponként kötöztük, és meglepődve észleltem, hogy szépen kezd gyógyulni, feltisztulni. Jó két hét múlva igazítottam egy keveset a roncsolt kézen, a kiálló csontvégeket lecsíptem vagy befedtem a mellette épen maradt, és most már feltisztult bőrrel. Tovább kötöztük, és néha-néha igazgattam valamit a gyógyuló szövetekben. Szerintem, és Ali szerint is, az eredmény jobb lett, mint az erőltetett sürgős és lehetőleg teljes ellátáskor.

illusztráció:kézsérülés puskarobbanástól

Azon túl minden hasonló puskasérülésesnél így jártunk el. Csak a tiszta és cafatmentes ujjakat fedtem be a csont megfelelő lecsípése után, a cafatos, erősen roncsolt részeket pedig csak egy vékony vaselinos kötéssel bekötöttük. E célra megfelelő vaselinos lapokat mi magunk már előregyártva tartottunk, egy steril dobozban, az égési sérültek ellátására. Körül-belül hússzor húsz centiméteres géz lapokat egyenként két csipesszel megfogva, belemártottuk egy forró, fazékban megolvasztott sárga vaselinba, és a lecsurgatás után laponként behelyeztük a steril dobozba. Nagyon bevált a másodfokú égéseknél. Ez főleg kisgyerekeknél fordult elő, véletlen leforrázás vagy tűzbeesés miatt. Egy plasztikai sebésztől kaptam az ötletet. Ő hívta fel a figyelmemet arra is, hogy az így felhelyezett kötést legalább egy hétig nem volt szabad bolygatni. Egyébként nagyon ritka volt az olyan eset, ahol naponta kötöztünk. Általános tévhit, hogy a fertőzött sebek annál jobban gyógyulnak, minél gyakrabban kötözzük, tesszük tisztába. Abszolút téves felfogás. A seb leggyorsabban a saját zaftjában gyógyul, ahogyan egyik tanítómesterem mondta. Ezt a felfogást én is magamévá tettem, de csak kilencven százalékig. Mi is csak hetente kétszer kötöztünk, hétfőn és csütörtökön, de azért előfordult, hogy egy-egy betegnél naponkénti kötözést rendeltem el, amikor még számomra is túlságosan zaftos, vagy bűzös volt a seb. Csak az ökör abszolút következetes, ahogyan azt állítólag maga Bismarck mondotta. Ugyancsak Mideltben láttam legelőször echinococcus okozta májtályogot.

illusztráció: az echinococcus életciklusa

Ez egy ocsmány bélféregfertőzés, amit kutyától lehet megkapni. A betegnél egy jókora ökölnyi daganatot tapintottam a bal májlebenyben. Kissé még örültem is, mert ilyesmit még nem láttam, és főleg nem műtöttem. Utána néztem a szakkönyvtáramban, mert én minden új, vagy nehezebb műtét előtt gondolatban kétszer-háromszor is elvégzem a tervezett műtétet, és főleg igyekszem számításba venni az esetleges komplikációkat és a velük kapcsolatos teendőket, hogy lehetőleg semmi ne érhessen meglepetésszerűen, váratlanul. Most is tudomásul kellett azonban vennem, hogy az élet bármilyen egyszerű formában nyilvánuljon is meg, tele van meglepetéssel, előre kiszámíthatatlan tényezőkkel.
A hasi metszés után úgy tűnt, hogy a daganatot könnyen kilehet fejteni a májszövetből. El is kezdtem, de mintegy öt perc után abbahagytam, mert vérzett, mint a bánat. Kénytelen voltam lemondani a teljes eltávolításról, és helyette a legegyszerűbb megoldást, a hólyag kiszájadztatását a hasfalon kívülre választottam. Első ütemben a hashártyával varrtam össze a megnyitásra szánt hólyagfalat úgy, hogy maradjon egy szegélynyi szabad hashártyám. Ezt azután a műtét legvégén öltögettem ki a bőrhöz, és ily módon a nyílást duplán határoltam el a hasüregtől. A hasmetszés felső és alsó szakaszát pedig két rétegben zártam az utolsó, kiszájadztató bőröltések előtt.
Megnyitni csak két, vagy inkább három nap múlva mertem, és akkor kezdtük el a könyveim által ajánlott, ha jól emlékszem tíz százalékos formalinos öblögetést. Hihetetlen mennyiségű apró hólyagocskát és ramatyot öblögetett ki Ali, de végül teljesen feltisztult, és körülbelül három hét alatt spontán be is záródott. Még később is kaptam néhány esetet, mert úgy látszik, hogy a környék komoly mértékben fertőzött volt. Soha nem kíséreltem meg többé a hólyag kifejtését, mindig a fentebb leírt, egyszerű megoldást választottam, és nem is volt semmi különösebb problémánk ezekkel a betegeinkkel.

3. Fejezet: Vadászat fogolyra

Prosztata műtétek. Rablógyilkos, mint a kislányom pesztonkája. Vesico-vaginális sipoly. Vadászatok és ivászat. Teljes vékonybél kiirtás thrombozis miatt.

Az igazi szenvedélyem, a hobbim azonban a vadászat volt, szinte az első pillanattól fogva. Egy éven belül meg lett az engedélyem és a puskám is, egy használt, tizenhatos kaliberű, jó márkájú francia sörétes puska. Ezt később lecseréltem és a legutolsó puskám, amit haza is hoztam, a legjobb márkájú Merkel puska volt (12-es kaliberű Bock puska).

 illusztráció: Merkel vadászpuska

A vadászat mesterségébe Stump vezetett be, aki már egészen fiatalon, mondhatnám gyerekkora óta vadászott. Erre bőven volt alkalma, mert mint később megtudtam, egy igen jó nevű, bár kissé leszegényedett hercegi családból származott. Mindkét vállról, jobb és bal kézzel egyaránt jól lőtt, nem egyszer láttam őt így duplázni, mikor az egyik fogoly jobbra a másik meg balra röpült. Ez Zoltán szerint főleg azért volt, mert arra is lusta, hogy megforduljon. Ő szintén a kompániához tartozott bár őt a vadászat, és ezen belül az apróvad nem érdekelte annyira, mint minket.
Mindkettőnknek a foglyászás volt az igazi szenvedélye. Sokszor ötven kilométer távolságba is elmentünk, hogy biztosan felleljük őket. Mindig hajnalban indultunk, és legkésőbb két-három órára már otthon is voltunk, általában nyolc-tíz fogollyal. Egyik alkalommal, kb. harminc kilométernyire Midelttől, már vagy három órán keresztül hiába kerestük kedvenceinket, pedig a kutyáink is velünk voltak.

illusztráció: vörös fogoly

Ekkor találkoztunk a beduin barátommal. Ő már jól ismert a kórházból, mert amikor rövid időn belül már a második alkalommal hozta be a feleségét tripperrel, nem voltam hajlandó kezelni csak akkor, ha ő is aláveti magát a vizsgálatnak és kezelésnek. Ez természetesen komoly vitával járt, de végül engedett. Az elvégzett prosztata masszázs azután engem igazolt.
Most ő akart nekünk segíteni, megmutatni, hogy merre találjuk meg a foglyokat. Velünk jött, és szinte megmerevedett a döbbenettől, amikor azt látta, hogy az előttünk futó és végre felfedezett fogolycsapatba nem voltunk hajlandók belelőni, noha nem voltak messzebb, mint harminc méter, vagyis a legjobb távolság. Megfigyeltük persze, hogy hova röpültek, és meg is találtuk őket vagy háromszáz méternyire, szétszóródva a kicsiny afrik fűcsomókban. Nagyon imponált neki, ahogyan a kutyák állták az egyenként szétszóródott foglyokat, és ahogyan mi a lábunkkal felröppentve harminc méterről lelőttük. No, és ahogyan a kutyák hozták őket és átadták, némelyiket még élve.
Mikor nyolc darab foglyunk volt már, nem folytattuk a csapat üldözését, hanem elfogadtuk a barátunk meghívását egy teára a sátrában, amelyik ott volt vagy egy kilométernyi távolságban. A fiatalasszony is megörült, amikor a férje hívására megjelent egy öregasszony kíséretében. Gyorsan előkészítettek mindent, és kezdték forralni a vizet a teához. A fiatalasszony erélyesen kizavart néhány a sátor előterében lábatlankodó tyúkot, csak egy nemrégen született és kissé beteg bárány maradhatott az anyjával az egyik sarokban, de ők egyáltalán nem zavartak bennünket, nagyon illedelmesen viselkedtek és csöndben voltak. Nagyon unszoltak bennünket, hogy maradjunk ott ebédre és levágnak nekünk két tyúkot. Ezt már sehogy sem fogadhattuk el, és végül átadtunk hat fiatal foglyot, hogy azokat készítse el, mert mi eleve úgy terveztük, hogy frissiben megkóstoljuk, mert akkor a legfinomabb. Ez nem egészen igaz ugyan, de hát ő nem ismerhette a francia konyha specialitásait. Azt, hogy melyik fogoly a fiatal, azt könnyű volt megállapítani, még akkor is, ha már felnőttek és az anyjukkal egyenlő nagyságúak lettek. Elég volt a csőrük tövét megnyomnunk. A fiatalé még kifejezetten puha volt.
Nem is értünk haza, csak késő délután, de valóban finomat ettünk ebédre. Híg lére eresztett pörköltféleség volt, együtt készítve számunkra meghatározhatatlan zöldségfélékkel. A férj később megajándékozott egy birkával, amit Szlavko, a szerb állatorvos vágott le, és Stump készített el magyar birkapörköltnek. Ebből is nagy zabálást, vacsorát rendeztünk, de meg kell mondjam, hogy a rendőrtiszt barátunk később rajtunk keresett egy lopott birkát, mert a gondos nyomozás egészen a házamig elvezette.
- Tréfásan csak annyit jegyzett meg, hogy ne aggódjunk, orgazdaságért semmiképpen nem fog bíróság elé vinni. - Erre aztán nagyot ittunk, és elmesélte, hogy az itteni beduinok szinte soha nem ajándékoznak a saját nyájukból, hanem az ajándékot mindig lopják. - Takarékos emberek feleltem,- mire nagyot nevetett. Szerinte inkább igaz az a monda, hogy Mohamed próféta ide, Marokkóba telepítette a két leggonoszabb és tolvaj beduin törzset. A berbereim, valahogy nem kedvelték őket, de egyúttal tartottak is tőlük.
A vörös foglyok mellé igyekeztünk mindig legalább egy nyulat is lőni. Ezek jóval kisebbek voltak, mint a magyar nyulak, fele olyan súlyúak Ezek közül azokat, melyeket arab temető mellett lőttünk, mindig elajándékoztuk. Ennek egyszerű magyarázata, hogy a nyúl mindenevő és bizony nagyon könnyen bejuthatott egy lapos kővel, vagy palával fedett sírba, ahol a lepedőbe való csavarás helyettesítette a koporsót.
Ugyancsak kínban voltam, amikor egy kedves fiatal francia pár meghívott a nejemmel együtt vacsorára, és az általunk ajándékozott nyulat tálalta. Nejem sehogy sem értette, hogy miért nincs étvágyam, mert csak ímmel-ámmal kóstolgattam az amúgy valóban nagyszerűen elkészített nyulat. Pár nap múlva, amikor az álnok Stump megmagyarázta neki az okot, akkor meg hisztizni kezdett és nő létére meglepően csúnya szavakkal illetett bennünket, hogy kénytelenek voltunk otthonról elmenekülni.