3. Fejezet: Vadászat fogolyra

Prosztata műtétek. Rablógyilkos, mint a kislányom pesztonkája. Vesico-vaginális sipoly. Vadászatok és ivászat. Teljes vékonybél kiirtás thrombozis miatt.

Az igazi szenvedélyem, a hobbim azonban a vadászat volt, szinte az első pillanattól fogva. Egy éven belül meg lett az engedélyem és a puskám is, egy használt, tizenhatos kaliberű, jó márkájú francia sörétes puska. Ezt később lecseréltem és a legutolsó puskám, amit haza is hoztam, a legjobb márkájú Merkel puska volt (12-es kaliberű Bock puska).

 illusztráció: Merkel vadászpuska

A vadászat mesterségébe Stump vezetett be, aki már egészen fiatalon, mondhatnám gyerekkora óta vadászott. Erre bőven volt alkalma, mert mint később megtudtam, egy igen jó nevű, bár kissé leszegényedett hercegi családból származott. Mindkét vállról, jobb és bal kézzel egyaránt jól lőtt, nem egyszer láttam őt így duplázni, mikor az egyik fogoly jobbra a másik meg balra röpült. Ez Zoltán szerint főleg azért volt, mert arra is lusta, hogy megforduljon. Ő szintén a kompániához tartozott bár őt a vadászat, és ezen belül az apróvad nem érdekelte annyira, mint minket.
Mindkettőnknek a foglyászás volt az igazi szenvedélye. Sokszor ötven kilométer távolságba is elmentünk, hogy biztosan felleljük őket. Mindig hajnalban indultunk, és legkésőbb két-három órára már otthon is voltunk, általában nyolc-tíz fogollyal. Egyik alkalommal, kb. harminc kilométernyire Midelttől, már vagy három órán keresztül hiába kerestük kedvenceinket, pedig a kutyáink is velünk voltak.

illusztráció: vörös fogoly

Ekkor találkoztunk a beduin barátommal. Ő már jól ismert a kórházból, mert amikor rövid időn belül már a második alkalommal hozta be a feleségét tripperrel, nem voltam hajlandó kezelni csak akkor, ha ő is aláveti magát a vizsgálatnak és kezelésnek. Ez természetesen komoly vitával járt, de végül engedett. Az elvégzett prosztata masszázs azután engem igazolt.
Most ő akart nekünk segíteni, megmutatni, hogy merre találjuk meg a foglyokat. Velünk jött, és szinte megmerevedett a döbbenettől, amikor azt látta, hogy az előttünk futó és végre felfedezett fogolycsapatba nem voltunk hajlandók belelőni, noha nem voltak messzebb, mint harminc méter, vagyis a legjobb távolság. Megfigyeltük persze, hogy hova röpültek, és meg is találtuk őket vagy háromszáz méternyire, szétszóródva a kicsiny afrik fűcsomókban. Nagyon imponált neki, ahogyan a kutyák állták az egyenként szétszóródott foglyokat, és ahogyan mi a lábunkkal felröppentve harminc méterről lelőttük. No, és ahogyan a kutyák hozták őket és átadták, némelyiket még élve.
Mikor nyolc darab foglyunk volt már, nem folytattuk a csapat üldözését, hanem elfogadtuk a barátunk meghívását egy teára a sátrában, amelyik ott volt vagy egy kilométernyi távolságban. A fiatalasszony is megörült, amikor a férje hívására megjelent egy öregasszony kíséretében. Gyorsan előkészítettek mindent, és kezdték forralni a vizet a teához. A fiatalasszony erélyesen kizavart néhány a sátor előterében lábatlankodó tyúkot, csak egy nemrégen született és kissé beteg bárány maradhatott az anyjával az egyik sarokban, de ők egyáltalán nem zavartak bennünket, nagyon illedelmesen viselkedtek és csöndben voltak. Nagyon unszoltak bennünket, hogy maradjunk ott ebédre és levágnak nekünk két tyúkot. Ezt már sehogy sem fogadhattuk el, és végül átadtunk hat fiatal foglyot, hogy azokat készítse el, mert mi eleve úgy terveztük, hogy frissiben megkóstoljuk, mert akkor a legfinomabb. Ez nem egészen igaz ugyan, de hát ő nem ismerhette a francia konyha specialitásait. Azt, hogy melyik fogoly a fiatal, azt könnyű volt megállapítani, még akkor is, ha már felnőttek és az anyjukkal egyenlő nagyságúak lettek. Elég volt a csőrük tövét megnyomnunk. A fiatalé még kifejezetten puha volt.
Nem is értünk haza, csak késő délután, de valóban finomat ettünk ebédre. Híg lére eresztett pörköltféleség volt, együtt készítve számunkra meghatározhatatlan zöldségfélékkel. A férj később megajándékozott egy birkával, amit Szlavko, a szerb állatorvos vágott le, és Stump készített el magyar birkapörköltnek. Ebből is nagy zabálást, vacsorát rendeztünk, de meg kell mondjam, hogy a rendőrtiszt barátunk később rajtunk keresett egy lopott birkát, mert a gondos nyomozás egészen a házamig elvezette.
- Tréfásan csak annyit jegyzett meg, hogy ne aggódjunk, orgazdaságért semmiképpen nem fog bíróság elé vinni. - Erre aztán nagyot ittunk, és elmesélte, hogy az itteni beduinok szinte soha nem ajándékoznak a saját nyájukból, hanem az ajándékot mindig lopják. - Takarékos emberek feleltem,- mire nagyot nevetett. Szerinte inkább igaz az a monda, hogy Mohamed próféta ide, Marokkóba telepítette a két leggonoszabb és tolvaj beduin törzset. A berbereim, valahogy nem kedvelték őket, de egyúttal tartottak is tőlük.
A vörös foglyok mellé igyekeztünk mindig legalább egy nyulat is lőni. Ezek jóval kisebbek voltak, mint a magyar nyulak, fele olyan súlyúak Ezek közül azokat, melyeket arab temető mellett lőttünk, mindig elajándékoztuk. Ennek egyszerű magyarázata, hogy a nyúl mindenevő és bizony nagyon könnyen bejuthatott egy lapos kővel, vagy palával fedett sírba, ahol a lepedőbe való csavarás helyettesítette a koporsót.
Ugyancsak kínban voltam, amikor egy kedves fiatal francia pár meghívott a nejemmel együtt vacsorára, és az általunk ajándékozott nyulat tálalta. Nejem sehogy sem értette, hogy miért nincs étvágyam, mert csak ímmel-ámmal kóstolgattam az amúgy valóban nagyszerűen elkészített nyulat. Pár nap múlva, amikor az álnok Stump megmagyarázta neki az okot, akkor meg hisztizni kezdett és nő létére meglepően csúnya szavakkal illetett bennünket, hogy kénytelenek voltunk otthonról elmenekülni.

2. Fejezet: Áramkimaradás éjszakai műtétnél

Transfuzió egy kisfiúnak. Sterilizálási gondok. A jó sebész kritériumai. Áramkimaradás éjszakai műtétnél. Tetanuszos férfi kezelése orosz módszerrel. Nyúlajkas betegeim. Problémák a kábítószerekkel.

Már említettem az időnkénti áramkimaradást. Nos, ez egy éjszakai műtét alkalmával ugyancsak megtréfált. Éppen egy sürgős császármetszés kezdetén tartottam. A magzatot és a lepényt már eltávolítottam és éppen hozzá akartam kezdeni a méh összevarrásához, amikor kialudt a műtőlámpa. Nagyot káromkodtam, de a műtőben tartózkodó, kiszolgáló ápolóm igyekezett megnyugtatni azzal, hogy mindjárt hoz egy petróleumlámpát. Gyorsan kitapogattam a sötétben egy nagy törlőt, és azt a méhsebre szorítottam, remélve, hogy csillapítja addig is a vérzést. A lámpa valóban megérkezett három-négy perc múlva, és annak bágyadt fényénél folytatni tudtam a műtétet. Szerencsére a méh közben összehúzódott és így a vérzés gyakorlatilag megszűnt, varratok nélkül is. és így baj nélkül megúsztuk az áramszünetet.

Illusztráció: műtőlámpa

Másnap reggel intézkedtem, hogy azonnal vásároljanak két erős fényű elemlámpát, amit azután a szekrény tetején helyeztünk el, bent a műtőben. Az egyik lámpa már másnapra eltűnt. Rettenetes káromkodás és erkölcsi prédikáció után vetettem egy újat, de ezt már elzárattam aranytartaléknak.
- No, látod, mondtam a főápolómnak egy hét múlva, ezt már nem merték ellopni. - Ő nyugodtan ránézett a szekrény tetejére, majd így folytatta:
- Ez már a tartalék lámpa uram. Az eredetit két nap múlva ismét ellopták.
- Miért nem szólt? Kérdeztem kissé sértődötten.
- Mert amíg kettő lesz, az egyiket mindig el fogják lopni. Az egyetlen megmaradt lámpához azonban nem mernek hozzányúlni, mert tudják, hogy az nagyon fontos és nagy bajt okoznának. Mi berberek becsületesek vagyunk. - Miután az egyetlen lámpa évekig a helyén maradt, igazat kellett adjak neki. A végén még a becsületességnek ilyen értelmezését is elfogadtam.
Csak később tűnt fel nekem is, hogy a sebészeten, körülöttem csak és kizárólag berberek dolgoztak. Nem azért, mintha én rasszista lettem volna, hanem azért, mert a kialakult ápolói gárdám nem tűrte el, hogy arab keveredjen közéjük. Ha ilyet küldött a kerületi főorvosunk, azt rövidesen kiutálták maguk közül.

Illusztráció: Zinedine Zidane, egy híres mai berber

Az is előfordult, hogy a főápolóm előre szólt, hogy fogok kapni egy új ápolót, de kér, hogy ne fogadjam el.
- De miért ne, hiszen jól jönne még egy ember, kevesen vagyunk?
- Mert arab és mi ezt nem szeretnénk, jött a válasz. A hatodik érzékem azonnal megsúgta, hogy engednem kell, és további kérdéseket sem szabad feltennem.
A műtőlámpám régi volt, középen egyetlen nagy égővel, és csak úgy ontotta a meleget.
Kicserélésére nem nagyon gondolhattam, így aztán megtanultam lámpa nélkül dolgozni.
Elég világos volt a műtőben. Természetesen, ha mélyebb területen, például a kismedencében kellett elhelyeznem egy kényes öltést, akkor egy-két percre felgyújtattam. A hasfal megnyitásához és összevarrásához viszont teljesen felesleges lett volna.
A műtőlámpát ottlétem alatt nem cserélték ki, az utolsó évemben azonban kaptam egy klimatizáló berendezést az egyik műtőablakba. Szerencsére a már régebben ott lévő francia barátok időben figyelmeztettek és megtanítottak a helyes használatára. Mindig csak éjszaka volt szabad működtetni, ha nem volt műtét. Így jól lehűtötte a helységet, anélkül, hogy rekedtséget, megfázást vagy reumát okozott volna. Persze az ápolóim rendkívül élvezték és napközben is működtették, amikor nem volt műtét. Ez már nem rám tartozott, és a villanyszámlát sem én fizettem.

1. Fejezet: Életem első császármetszése (után)

Érkezésem Mideltbe. Életem első császármetszése. Első napjaim Ksar es-Soukban. Rendteremtés az osztályon és a műtőben. Hogyan lettem sebész. Drótokkal összevarrt has. Egy jó költségvetés fontossága. Gyógyult méhrepedés.

Mivel két-három hetet töltöttem ezen az átmeneti, helyettesítő állomásomon, így volt időm átkutatni az egész műtőt, és főleg a műszer-készletet. Rábukkantam kettő igazi tűfogóra, és vagy két-három tucat különböző nagyságú tűre is. Ezek felét és az egyik tűfogót azonnal magamhoz vettem és elhatároztam, hogy ellopom a jövendő munkám érdekében. Magyarországon és szerte az egész világban ma már csak tűfogókba befogott, különböző nagyságú és formájú sebvarró tűkkel dolgoznak a sebészek. Ezek használata kétségtelenül sokkal esztétikusabb és technikailag finomabb munkát biztosít.
Ráadásul, nagyon okosan, a lopásról nem szóltam senkinek, még a három hét múlva visszajött magyar kollégámnak sem, mert biztosra vettem, hogy semmiféle könyörgésemre nem adná, még kölcsön sem. Igazam is lett, mert a végleges helyemen még kevesebbet találtam, vagyis csak egyet, és így igen jól jött ez a megbocsátható lopás a jövő érdekében.
A következő műtétem egy jobb oldali kizárt ágyéksérv volt. Ha jól emlékszem, két nappal a megérkezésem után, az esti órákban. Igazi kizárt ágyéksérv persze végtelenül ritka, de ez az volt, bár elhalt bélkimetszést itt sem kellett csinálnom. De, még ha kellett is volna, maga a műtét számomra nem okozhatott problémát. Rutin, jól begyakorolt műtétnek számított.
Férfi beteg volt és ezért úgy döntöttem, hogy helyi érzéstelenítésben, altatás nélkül csinálom. Ehhez nagyon jól értettem, mert az egyik főnököm, aki mellett két évig dolgoztam, művésze volt a helyi érzéstelenítésnek. Még a Verebély klinikán tanulta, ahol igen magas fokon művelték. Aránylag kevés egy százalékos novocainnal szinte tökéletes érzéstelenítést értek el. Az én időmben pedig már jól ismert volt a lidocain, ami szinte dupla hatást jelentett, és ami a lényeg, megtalálható volt az itteni gyógyszerkészletben is. Így azután egy százalékos lidocainnal érzéstelenítettem.
A műtétre megjelent az akkori belgyógyász, egy olasz orvos is. Vele olaszul tudtam beszélni, ami azért csak adott némi tekintélyt az ápolóim előtt. Úgy láttam, hogy már kevésbé tekintettek olyan hülye gyereknek, aki még franciául sem tud. Elmondta, hogy elsősorban a helyi érzéstelenítés izgatta, mert ilyet nagy műtétnél még sohasem látott. El volt ragadtatva és minduntalan a beteget kérdezte, hogy érez-e valami fájdalmat.
Mivel én is jól tudom, hogy az így végzett sérv műtétnél mindig van egy-egy mozzanat, ami kissé érzékeny, hogy finoman fejezzem ki magamat, így nem vettem zokon a kíváncsiságát. A betegem azonban egyre azt válaszolta, hogy semmit sem érez. Ez engem is meglepett, mert akkor még nem ismertem a berberek fájdalomtűrő képességét. Azt azonban rögtön láttam, hogy nem egy elpuhult városi népséggel lesz dolgom, és azonnal elhatároztam, hogy amikor csak lehet, mindig helyi érzéstelenítésben fogok dolgozni.