Transfuzió egy kisfiúnak. Sterilizálási gondok. A jó sebész
kritériumai. Áramkimaradás éjszakai műtétnél. Tetanuszos férfi kezelése
orosz módszerrel. Nyúlajkas betegeim. Problémák a kábítószerekkel.
Már említettem az időnkénti áramkimaradást. Nos, ez egy éjszakai műtét alkalmával ugyancsak megtréfált. Éppen egy sürgős császármetszés kezdetén tartottam. A magzatot és a lepényt már eltávolítottam és éppen hozzá akartam kezdeni a méh összevarrásához, amikor kialudt a műtőlámpa. Nagyot káromkodtam, de a műtőben tartózkodó, kiszolgáló ápolóm igyekezett megnyugtatni azzal, hogy mindjárt hoz egy petróleumlámpát. Gyorsan kitapogattam a sötétben egy nagy törlőt, és azt a méhsebre szorítottam, remélve, hogy csillapítja addig is a vérzést. A lámpa valóban megérkezett három-négy perc múlva, és annak bágyadt fényénél folytatni tudtam a műtétet. Szerencsére a méh közben összehúzódott és így a vérzés gyakorlatilag megszűnt, varratok nélkül is. és így baj nélkül megúsztuk az áramszünetet.
Másnap reggel intézkedtem, hogy azonnal vásároljanak két erős fényű elemlámpát, amit azután a szekrény tetején helyeztünk el, bent a műtőben. Az egyik lámpa már másnapra eltűnt. Rettenetes káromkodás és erkölcsi prédikáció után vetettem egy újat, de ezt már elzárattam aranytartaléknak.
- No, látod, mondtam a főápolómnak egy hét múlva, ezt már nem merték ellopni. - Ő nyugodtan ránézett a szekrény tetejére, majd így folytatta:
- Ez már a tartalék lámpa uram. Az eredetit két nap múlva ismét ellopták.
- Miért nem szólt? Kérdeztem kissé sértődötten.
- Mert amíg kettő lesz, az egyiket mindig el fogják lopni. Az egyetlen megmaradt lámpához azonban nem mernek hozzányúlni, mert tudják, hogy az nagyon fontos és nagy bajt okoznának. Mi berberek becsületesek vagyunk. - Miután az egyetlen lámpa évekig a helyén maradt, igazat kellett adjak neki. A végén még a becsületességnek ilyen értelmezését is elfogadtam.
Csak később tűnt fel nekem is, hogy a sebészeten, körülöttem csak és kizárólag berberek dolgoztak. Nem azért, mintha én rasszista lettem volna, hanem azért, mert a kialakult ápolói gárdám nem tűrte el, hogy arab keveredjen közéjük. Ha ilyet küldött a kerületi főorvosunk, azt rövidesen kiutálták maguk közül.
Az is előfordult, hogy a főápolóm előre szólt, hogy fogok kapni egy új ápolót, de kér, hogy ne fogadjam el.
- De miért ne, hiszen jól jönne még egy ember, kevesen vagyunk?
- Mert arab és mi ezt nem szeretnénk, jött a válasz. A hatodik érzékem azonnal megsúgta, hogy engednem kell, és további kérdéseket sem szabad feltennem.
A műtőlámpám régi volt, középen egyetlen nagy égővel, és csak úgy ontotta a meleget.
Kicserélésére nem nagyon gondolhattam, így aztán megtanultam lámpa nélkül dolgozni.
Elég világos volt a műtőben. Természetesen, ha mélyebb területen, például a kismedencében kellett elhelyeznem egy kényes öltést, akkor egy-két percre felgyújtattam. A hasfal megnyitásához és összevarrásához viszont teljesen felesleges lett volna.
A műtőlámpát ottlétem alatt nem cserélték ki, az utolsó évemben azonban kaptam egy klimatizáló berendezést az egyik műtőablakba. Szerencsére a már régebben ott lévő francia barátok időben figyelmeztettek és megtanítottak a helyes használatára. Mindig csak éjszaka volt szabad működtetni, ha nem volt műtét. Így jól lehűtötte a helységet, anélkül, hogy rekedtséget, megfázást vagy reumát okozott volna. Persze az ápolóim rendkívül élvezték és napközben is működtették, amikor nem volt műtét. Ez már nem rám tartozott, és a villanyszámlát sem én fizettem.
Már említettem az időnkénti áramkimaradást. Nos, ez egy éjszakai műtét alkalmával ugyancsak megtréfált. Éppen egy sürgős császármetszés kezdetén tartottam. A magzatot és a lepényt már eltávolítottam és éppen hozzá akartam kezdeni a méh összevarrásához, amikor kialudt a műtőlámpa. Nagyot káromkodtam, de a műtőben tartózkodó, kiszolgáló ápolóm igyekezett megnyugtatni azzal, hogy mindjárt hoz egy petróleumlámpát. Gyorsan kitapogattam a sötétben egy nagy törlőt, és azt a méhsebre szorítottam, remélve, hogy csillapítja addig is a vérzést. A lámpa valóban megérkezett három-négy perc múlva, és annak bágyadt fényénél folytatni tudtam a műtétet. Szerencsére a méh közben összehúzódott és így a vérzés gyakorlatilag megszűnt, varratok nélkül is. és így baj nélkül megúsztuk az áramszünetet.
Illusztráció: műtőlámpa
Másnap reggel intézkedtem, hogy azonnal vásároljanak két erős fényű elemlámpát, amit azután a szekrény tetején helyeztünk el, bent a műtőben. Az egyik lámpa már másnapra eltűnt. Rettenetes káromkodás és erkölcsi prédikáció után vetettem egy újat, de ezt már elzárattam aranytartaléknak.
- No, látod, mondtam a főápolómnak egy hét múlva, ezt már nem merték ellopni. - Ő nyugodtan ránézett a szekrény tetejére, majd így folytatta:
- Ez már a tartalék lámpa uram. Az eredetit két nap múlva ismét ellopták.
- Miért nem szólt? Kérdeztem kissé sértődötten.
- Mert amíg kettő lesz, az egyiket mindig el fogják lopni. Az egyetlen megmaradt lámpához azonban nem mernek hozzányúlni, mert tudják, hogy az nagyon fontos és nagy bajt okoznának. Mi berberek becsületesek vagyunk. - Miután az egyetlen lámpa évekig a helyén maradt, igazat kellett adjak neki. A végén még a becsületességnek ilyen értelmezését is elfogadtam.
Csak később tűnt fel nekem is, hogy a sebészeten, körülöttem csak és kizárólag berberek dolgoztak. Nem azért, mintha én rasszista lettem volna, hanem azért, mert a kialakult ápolói gárdám nem tűrte el, hogy arab keveredjen közéjük. Ha ilyet küldött a kerületi főorvosunk, azt rövidesen kiutálták maguk közül.
Illusztráció: Zinedine Zidane, egy híres mai berber
Az is előfordult, hogy a főápolóm előre szólt, hogy fogok kapni egy új ápolót, de kér, hogy ne fogadjam el.
- De miért ne, hiszen jól jönne még egy ember, kevesen vagyunk?
- Mert arab és mi ezt nem szeretnénk, jött a válasz. A hatodik érzékem azonnal megsúgta, hogy engednem kell, és további kérdéseket sem szabad feltennem.
A műtőlámpám régi volt, középen egyetlen nagy égővel, és csak úgy ontotta a meleget.
Kicserélésére nem nagyon gondolhattam, így aztán megtanultam lámpa nélkül dolgozni.
Elég világos volt a műtőben. Természetesen, ha mélyebb területen, például a kismedencében kellett elhelyeznem egy kényes öltést, akkor egy-két percre felgyújtattam. A hasfal megnyitásához és összevarrásához viszont teljesen felesleges lett volna.
A műtőlámpát ottlétem alatt nem cserélték ki, az utolsó évemben azonban kaptam egy klimatizáló berendezést az egyik műtőablakba. Szerencsére a már régebben ott lévő francia barátok időben figyelmeztettek és megtanítottak a helyes használatára. Mindig csak éjszaka volt szabad működtetni, ha nem volt műtét. Így jól lehűtötte a helységet, anélkül, hogy rekedtséget, megfázást vagy reumát okozott volna. Persze az ápolóim rendkívül élvezték és napközben is működtették, amikor nem volt műtét. Ez már nem rám tartozott, és a villanyszámlát sem én fizettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése