Transfuzió egy kisfiúnak. Sterilizálási gondok. A jó sebész
kritériumai. Áramkimaradás éjszakai műtétnél. Tetanuszos férfi kezelése
orosz módszerrel. Nyúlajkas betegeim. Problémák a kábítószerekkel.
Az alagsorban, ahol a műtőtraktus és az én szobám is volt, akadt még néhány kis szoba, a kivételezett betegek részére. Ilyen lehetett egy súlyos, intenzív ápolásra szoruló beteg, de általában a helyi előkelőségek és a még itt maradt fehérek és zsidók kerültek ide. No, és természetesen a helyi előkelőség rokonsága. A társadalmi egyenlőség teljes megvalósítása ott is lehetetlen volt.
Ide került egy felnőtt, tetanuszos férfibetegem is. Tetanuszt addig csak az otthon született és pár nap múlva behozott csecsemőknél láttam. Csúnya látvány, elszomorító és sajnos egyet sem sikerült megmentenünk. Oka, hogy a köldökzsinórt a dzsellabájuk /arab kámzsa vagy köpeny/ alsó, földet söprő részéből kihúzott gyapjúfonállal kötik el az asszonyok. Ez azért már az én, sterilitással kapcsolatos engedékeny felfogásommal sem összeegyeztethető.
Illusztráció: Tetanuszos beteg görcsben - Sir Charles Bell festménye (1809)
Fiatal, jó erőben lévő férfibeteg volt. Rendkívül erős szájzárral, beszélni is alig tudott, inni meg csak szürcsölve. Ráadásul pedig, szinte minden érintésre általános izomgörccsel válaszolt. Enni sem tudott már napok óta, és inni is alig mert, mivel arra is begörcsölt. Az azonban, hogy már több napja tart ez az állapot, számomra reményt adott arra, hogy esetleg megmenthető. Alaposan leszedáltuk erős nyugtatókkal és nagy adag, napi kétszeri penicillinkezelést is elkezdtünk. Adtunk persze tetanusz elleni szérumot is, de inkább csak a forma kedvéért. Az alagsorban fekete papírral besötétítettük az egyik kis szoba ablakát, és ide helyeztük el egy közvetlenül a földre tett matracra, nehogy összetörje magát.
A fő problémát a táplálásában, a megfelelő kalóriával való ellátásában láttam. Tudtam, hogy cukor infúziókkal nem sokra megyek, más meg nem volt. Szerencsére azonban eszembe jutott az ilyenkor alkalmazott orosz kezelés, nagy adag vodkával, ami kiváló nyugtató és ráadásul sok kalóriát tartalmazó tápanyag is. Az, hogy a muzulmánok számára a Korán megtiltotta, nem okozhatott problémát, mert betegség esetén, orvosi utasításra átléphették ezt a tilalmat.
Persze az egy pillanatig sem volt eszemben, hogy valami drága, jó márkájú vodkát vásároltassak a kórház gazdasági hivatalával. Könnyen gyanúba is keveredhettem volna, hiszen eléggé ismert volt, hogy nem vetettem meg a jó italt magam sem. Elhatároztam, hogy magam készítek számára italt, egyik magyarországi műtősnő receptje alapján. Tiszta 98 fokos alkoholunk bőven volt, mert ezt használtuk a bemosakodás utáni kézfertőtlenítésre. Egy literes üveget megtöltöttem jó félig, desztillált vízzel, ehhez hozzáadtam több kanálnyi cukrot és megvártam, míg feloldódik. Eztán felöntöttem alkohollal úgy, hogy körülbelül negyven százalékos legyen.
Megkóstoltam, de krákognom kellett tőle a főápolóm legnagyobb örömére, melyet nem is próbált elrejteni. Eszembe jutott, hogy a volt tanítónőm ilyenkor egy csepp glicerint szokott hozzá adni, amitől sima csúszós íze lett. Ezt is kerítettünk a házi patikusunktól és én is tettem bele. Újabb kóstolásra már csettintettem a nyelvemmel és meg mertem kínálni Hetment is, de ő mereven elutasította, majd megnevezte egyik ápolómat, mint szakértőt az ilyen italokban. Nem csodálkoztam, mert tudtam, hogy az illető, mint őrmester szolgált a francia hadseregben, a második világháború alatt.
Megkínáltam viszont a beteget, akinek a főápoló elmagyarázta, hogy saját kezűleg készítettem csak az ő számára, és ettől meg fog gyógyulni. Azt viszont feleslegesnek tartotta elmagyarázni, hogy ebben alkohol is van. Bölcs ember volt, aki szerette elkerülni a konfliktushelyzeteket. A főápolóm Hetmen igen nagy tekintélynek örvendett. Nemcsak azért mert idős, tiszteletet parancsoló, tudós embernek tekintették, hanem azért is, mert ráadásul Mekkát is megjárta, vagyis hadzsi volt.
A beteg szürcsölve megkóstolta, egyenesen az üvegből – én már nem szándékoztam belőle újra fogyasztani -, és kijelentette, hogy édes, jó íze van. A híg levesek, cukros tea és a tej mellett, gyakorlatilag ez volt a fő tápláléka két héten keresztül, amikor már annyira ki tudta nyitni a száját, hogy mást is mertünk adni.
Mert meggyógyult, de mi mást is tehetett volna ennyi szerető gondoskodás mellett.
Mikor már jól tudott enni, leállítottam a házi vodka adagolását. Az üveg addig állandóan a feje mellett volt, és bíztattuk, hogy tetszés szerint igyon belőle, lehetőleg minél többet. Eleinte csak fél üveggel fogyasztott naponta, de az adag napról napra emelkedett, úgy, hogy a végén már az egész üveg is kevésnek bizonyult.
Lecsökkentettem persze a nyugtatókat is, mert azok nélkül is teljes kábulatban volt, hogy többször sajnáltuk is felébreszteni.
Az első nap, mikor reggel nem kapott újabb üveg italt, udvariasan, de határozottan reklamálta, mondván, hogy ő attól gyógyult meg és az ízlett neki a legjobban. Ezzel én is egyet értettem, de elmagyaráztattam neki, hogy ez egy túl erős orvosság, amit csak rövid ideig szabad fogyasztani. Az azonnali elvonás helyett azonban a néhány napos, fokozatos elvonókúrára tértem át. A vodka helyett pár nap múlva már csak jól cukrozott és mentával ízesített teát kapott, ezt ugyanis az arabokkal együtt a berberek is imádják, úgyszólván nemzeti italuk.
Az alagsorban, ahol a műtőtraktus és az én szobám is volt, akadt még néhány kis szoba, a kivételezett betegek részére. Ilyen lehetett egy súlyos, intenzív ápolásra szoruló beteg, de általában a helyi előkelőségek és a még itt maradt fehérek és zsidók kerültek ide. No, és természetesen a helyi előkelőség rokonsága. A társadalmi egyenlőség teljes megvalósítása ott is lehetetlen volt.
Ide került egy felnőtt, tetanuszos férfibetegem is. Tetanuszt addig csak az otthon született és pár nap múlva behozott csecsemőknél láttam. Csúnya látvány, elszomorító és sajnos egyet sem sikerült megmentenünk. Oka, hogy a köldökzsinórt a dzsellabájuk /arab kámzsa vagy köpeny/ alsó, földet söprő részéből kihúzott gyapjúfonállal kötik el az asszonyok. Ez azért már az én, sterilitással kapcsolatos engedékeny felfogásommal sem összeegyeztethető.
Fiatal, jó erőben lévő férfibeteg volt. Rendkívül erős szájzárral, beszélni is alig tudott, inni meg csak szürcsölve. Ráadásul pedig, szinte minden érintésre általános izomgörccsel válaszolt. Enni sem tudott már napok óta, és inni is alig mert, mivel arra is begörcsölt. Az azonban, hogy már több napja tart ez az állapot, számomra reményt adott arra, hogy esetleg megmenthető. Alaposan leszedáltuk erős nyugtatókkal és nagy adag, napi kétszeri penicillinkezelést is elkezdtünk. Adtunk persze tetanusz elleni szérumot is, de inkább csak a forma kedvéért. Az alagsorban fekete papírral besötétítettük az egyik kis szoba ablakát, és ide helyeztük el egy közvetlenül a földre tett matracra, nehogy összetörje magát.
A fő problémát a táplálásában, a megfelelő kalóriával való ellátásában láttam. Tudtam, hogy cukor infúziókkal nem sokra megyek, más meg nem volt. Szerencsére azonban eszembe jutott az ilyenkor alkalmazott orosz kezelés, nagy adag vodkával, ami kiváló nyugtató és ráadásul sok kalóriát tartalmazó tápanyag is. Az, hogy a muzulmánok számára a Korán megtiltotta, nem okozhatott problémát, mert betegség esetén, orvosi utasításra átléphették ezt a tilalmat.
Persze az egy pillanatig sem volt eszemben, hogy valami drága, jó márkájú vodkát vásároltassak a kórház gazdasági hivatalával. Könnyen gyanúba is keveredhettem volna, hiszen eléggé ismert volt, hogy nem vetettem meg a jó italt magam sem. Elhatároztam, hogy magam készítek számára italt, egyik magyarországi műtősnő receptje alapján. Tiszta 98 fokos alkoholunk bőven volt, mert ezt használtuk a bemosakodás utáni kézfertőtlenítésre. Egy literes üveget megtöltöttem jó félig, desztillált vízzel, ehhez hozzáadtam több kanálnyi cukrot és megvártam, míg feloldódik. Eztán felöntöttem alkohollal úgy, hogy körülbelül negyven százalékos legyen.
Megkóstoltam, de krákognom kellett tőle a főápolóm legnagyobb örömére, melyet nem is próbált elrejteni. Eszembe jutott, hogy a volt tanítónőm ilyenkor egy csepp glicerint szokott hozzá adni, amitől sima csúszós íze lett. Ezt is kerítettünk a házi patikusunktól és én is tettem bele. Újabb kóstolásra már csettintettem a nyelvemmel és meg mertem kínálni Hetment is, de ő mereven elutasította, majd megnevezte egyik ápolómat, mint szakértőt az ilyen italokban. Nem csodálkoztam, mert tudtam, hogy az illető, mint őrmester szolgált a francia hadseregben, a második világháború alatt.
Megkínáltam viszont a beteget, akinek a főápoló elmagyarázta, hogy saját kezűleg készítettem csak az ő számára, és ettől meg fog gyógyulni. Azt viszont feleslegesnek tartotta elmagyarázni, hogy ebben alkohol is van. Bölcs ember volt, aki szerette elkerülni a konfliktushelyzeteket. A főápolóm Hetmen igen nagy tekintélynek örvendett. Nemcsak azért mert idős, tiszteletet parancsoló, tudós embernek tekintették, hanem azért is, mert ráadásul Mekkát is megjárta, vagyis hadzsi volt.
A beteg szürcsölve megkóstolta, egyenesen az üvegből – én már nem szándékoztam belőle újra fogyasztani -, és kijelentette, hogy édes, jó íze van. A híg levesek, cukros tea és a tej mellett, gyakorlatilag ez volt a fő tápláléka két héten keresztül, amikor már annyira ki tudta nyitni a száját, hogy mást is mertünk adni.
Mert meggyógyult, de mi mást is tehetett volna ennyi szerető gondoskodás mellett.
Mikor már jól tudott enni, leállítottam a házi vodka adagolását. Az üveg addig állandóan a feje mellett volt, és bíztattuk, hogy tetszés szerint igyon belőle, lehetőleg minél többet. Eleinte csak fél üveggel fogyasztott naponta, de az adag napról napra emelkedett, úgy, hogy a végén már az egész üveg is kevésnek bizonyult.
Lecsökkentettem persze a nyugtatókat is, mert azok nélkül is teljes kábulatban volt, hogy többször sajnáltuk is felébreszteni.
Az első nap, mikor reggel nem kapott újabb üveg italt, udvariasan, de határozottan reklamálta, mondván, hogy ő attól gyógyult meg és az ízlett neki a legjobban. Ezzel én is egyet értettem, de elmagyaráztattam neki, hogy ez egy túl erős orvosság, amit csak rövid ideig szabad fogyasztani. Az azonnali elvonás helyett azonban a néhány napos, fokozatos elvonókúrára tértem át. A vodka helyett pár nap múlva már csak jól cukrozott és mentával ízesített teát kapott, ezt ugyanis az arabokkal együtt a berberek is imádják, úgyszólván nemzeti italuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése