1. Fejezet: Rendteremtés az osztályon és a műtőben (második rész)

Érkezésem Mideltbe. Életem első császármetszése. Első napjaim Ksar es-Soukban. Rendteremtés az osztályon és a műtőben. Hogyan lettem sebész. Drótokkal összevarrt has. Egy jó költségvetés fontossága. Gyógyult méhrepedés.

Második napom ugyancsak rendcsinálással telt el. Legelőször leellenőriztem, mennyi maradt meg az előző napon kialakított rendből. Örömmel láttam, hogy minden. Ez felbátorított és elhatároztam, hogy aznap pedig a műtőt teszem rendbe, illetve ott vezetem be a legsürgetőbb változtatást. Ez a nagyon kevés gumikesztyűnkkel való takarékoskodás volt, de erről majd később.
Második teendőm a ruhaneműk, az izoláláshoz használt lepedőkkel volt kapcsolatos. Már Rabatban, a fővárosban is megfigyeltem, hogy a francia sebésziskola igen sok apró lepedőt használ a műtéti terület körberakásához, vagyis a steril izoláláshoz, ahogyan azt szaknyelven mondják.
Emlékezetembe visszaidéztem a magyar módszert. A műtősnő a kezünkbe adott egy speciálisan összehajtogatott nagy lepedőt, melyet egyetlen mozdulattal szét tudott nyitni az operatőr és az asszisztens, úgy, hogy a lepedő kettéhajtva maradt a kezükben és így még véletlenül sem érhetett le a földre. Ezután a lepedő egyik végét kissé visszahajtottuk, miáltal megduplázódott a műtéti terület mellé eső része, majd a szimplán maradt részt áttettük a fejelválasztó karon. Ugyanezt megismételtük a láb felőli részen is, azzal a különbséggel, hogy ott meg a beteg combjai fölé tolt műtőtálcát takartuk le a megduplázott lepedő széllel. Utána már csak az itt annyira kedvelt kis lepedőkből kellett kettőt elhelyezni oldalt, és így négy lepedővel minden biztosan le volt takarva, és ruhacsíptetőket is alig kellett használnunk.
Igen ám, de nem tudtam rájönni, hogyan is volt hajtogatva a nagy lepedő. Kértem tehát egyet, és hozzáláttam a hajtogatási kísérletezésekhez. Ben Haddu az asszisztensem és a műtőtraktus, sterilizálás felelőse, aki akkor még csak tizennyolc éves lehetett, ott maradt mellettem és nagy érdeklődéssel figyelte, hogy mit is akarok a lepedővel, és figyelmesen hallgatta a közben használt magyar káromkodásokat. Megpróbáltam persze elmagyarázni, hogy mit is akarok, de hát ez a szegényes szókincsemmel eleve reménytelen volt. Nagyot bámult viszont, amikor harmadik, vagy negyedik kísérletre sikerült úgy széthúznunk a lepedőt, ahogyan akartam. Újra és újra elismételtük a mutatványt, és közben őt is megtanítottam a hajtogatás művészetére.
Ettől kezdve, a doboz összeállítása már pofon egyszerű volt. Ugyanekkor csináltattam egy lyukas kendős dobozt is, a kis műtétek számára. Ennek hasznát azonnal megértette, különösebb magyarázat nélkül. Hasonlóképpen átvették a módszert az utánam következő sebészek. Csak remélni tudom, de hiszem is, hogy a két volt munkahelyemen, még ma is magyar módra történik az izolálás. Némi gondom csak a gazdasági vezetővel volt, aki nehezen értette meg, miért használok közönséges ágylepedőket a kisebb és így olcsóbb izoláló kendők helyett.

Az itteni első műtétemre nem is tudok igazán visszaemlékezni. Talán vakbél volt, vagy császármetszés. Az itteni szülésznőm egy rendkívül jól képzett, valódi francia szülésznő volt. Ráadásul egy erős, határozott egyéniség, aki szivarozott, ami határozottan imponált nekem és később én magam is rászoktam. Évek óta korlátlan úr volt a maga területén, önállóan gyógyszerelt és kisebb beavatkozásokat is végzett. Mindezt nagy ostobaság lett volna felrúgni, hiszen ezzel csak a saját munkámat növeltem volna, nem beszélve arról, hogy magához a szülés levezetéséhez és az esetleges komplikációk felismeréséhez tulajdonképpen jobban értett, mint én. Miután biztosítottam, hogy minden marad a régiben, jó barátságba keveredtünk, és kölcsönösen becsültük egymást.
Az első császármetszésem nagyon tetszett neki. Tőle tudtam meg, hogy a franciák nagy része még mindig hosszanti metszéssel nyitja meg a méhet, ami jóval tovább tart és a gyógyulás sem olyan sima, mint az általam alkalmazott módszernél. Ez utóbbit egyébként rövidesen módosítottam. Nem vesződtem a húgyhólyag letolásával, hanem felette fél centire végeztem egy teljes hosszúságú haránt hashártyametszést, majd az így szabaddá tett területen két-három centiméternyi izommetszést a méhen. Ez jelentősen lerövidítette a műtétet, ami az én helyzetemben később ugyancsak fontos lett, a munkám jelentős felszaporodása után.
Az így lerövidített műtétet általában húsz percen belül végeztem el, de gyakran negyed óra alatt, ami általános megdöbbenést keltett és jelentősen hozzájárult a jó hírem kialakításához. Az esetleges hitetlen kollégáknak had jegyezzem meg, hogy nem csak a méhet varrtam két rétegben, hanem a hasfalat is. Ha még ráadásul műtősnőm is lett volna, akkor még jobb időt értem volna el.