1. Fejezet: Életem első császármetszése (előtt)

Érkezésem Mideltbe. Életem első császármetszése. Első napjaim Ksar es-Soukban. Rendteremtés az osztályon és a műtőben. Hogyan lettem sebész. Drótokkal összevarrt has. Egy jó költségvetés fontossága. Gyógyult méhrepedés.

Két-három perc alatt sok érdekes dolgot megtudtam, elsősorban az itt élő további magyarokról. A legfontosabb és némileg sokkoló hír az volt, hogy már nagyon vártak, mert kb. két órával ezelőtt a hegyekből hozott egy harántfekvéses, két napja vajúdó szülőnőt. Ő volt ugyanis a helyi mentőautó sofőrje. A francia idegenlégióból maradt itt.
A feltehetően sürgős császármetszés hírét látszólag abszolút nyugodtan vettem tudomásul. A kevés jó tulajdonságom között ugyanis az egyik, hogy a legváratlanabb és sokkoló kijelentéseket is közömbös, pléhpofával hallgatom. Ennek igen jó hasznát vettem a kommunista világban, főleg a népi kollégiumban, ahol másfél évig sikerült meghúznom magamat, mielőtt, mint fasiszta rendbontó elemet ki nem rúgtak.
Elkísért a szülőszobáig, és ott bemutatott az idős, francia szülésznőnek. Arra is megkért, hogy beszéljek hangosabban, mert süket. E kis hibától eltekintve jól értette a dolgát, mert, mint később megtudtam, húsz évig volt takarítónő a szülőszobán, jól képzett, francia szülésznők mellett, és minden lényeges tudnivalót ellesett tőlük. A harántfekvésben igaza volt, de abban, hogy nincsenek magzati szívhangok, nem. Én jól hallottam, de ezt udvariasságból nem mondtam neki. Azonnal adattam egy morfin injekciót fél ampulla atropinnal, hogy a fenyegető méhrepedést megakadályozzam, majd möszjő Stumppal, az újdonsült magyar tolmácsommal a műtőbe siettünk, további tájékozódás céljából.
A műtő meglepően tiszta volt és pontosan úgy nézett ki, mint egy vidéki, magyar kiskórház műtője. Ezen csak eleinte csodálkoztam, mivel nem sokára megtudtam, hogy a műtő asztal és a lámpa, sok egyéb, apróbb műszerrel együtt, a Made in Hungary márkával van megjelölve. Ha a minőségben nem is, de az árban bizonyára mi tettűk a legkedvezőbb ajánlatot.
– Ki fog altatni? – Kérdeztem Stumptól. – Hát te! – válaszolta, mivel már az első percekben összetegeződtünk. Ez egyébként az emigráns magyarok között megszokott, természetes dolog volt. Az emigránsok ösztönösen bíztak egymásban, és sokkal könnyebben összebarátkoztak, mint idehaza.
– És, akkor ki fog operálni?
– Azt is te.
– Ez valahogy nem fog menni. – Feleltem most már én is némi kényszeredett vigyorral. Akkor inkább úgy kérdezem, hogyan szoktátok csinálni?
Abbahagyta a további szellemeskedést és őszinte segítő szándékkal, elmagyarázta, hogy van egy Ali, aki éterrel szokott altatni, és szerinte nem is rosszul. Jó asszisztensem is lesz. Az a berber fiú, aki a műtőt rendben tartja, és a sterilizálást végzi. Amikor a műtősnő után érdeklődtem, hangosan elnevette magát.
– Jó lenne egy csinos, belevaló magyar műtősnő, de sajnos ilyen nincs. Sőt, még arab sincs. Az asszisztens szokott műszerelni* is, vagy még jobb, ha ezt magad végzed és kiszolgálod saját magadat. Gyorsabb, és főleg azt kapod, amit kérsz, illetve amit magadnak kiválasztasz.
Közben a leendő asszisztensem is érdeklődött, hogy milyen műszereket főzzön ki. Kissé meglepett a kérdése, és gyorsan visszakérdeztem, hogy milyen műszerek vannak a sürgősségi tálcában. Ezt a nyelvtudásomhoz mérten komplikált kérdést persze már az újdonsült, magyar barátom tolmácsolásával tettem föl. Ilyen tálca nincs, felelte azonnal, a kérdés fordítása nélkül Stump. Neked kell kiválasztanod, hogy milyen műszereket főzzön ki.
Pár hét múlva, a végleges új helyemen, persze megcsináltam az úgynevezett sürgősségi dobozokat. Találtam nyolc-tíz darab, különböző nagyságú, téglalap alakú fémdobozt, melyekben addig is a műszereket szokták főzni és az operatőr részére feltálalni. Mivel elég sok műszerünk volt és én amúgy is keveset használtam egy-egy műtéthez, így többféle sürgősségi dobozt is készíttettem, és ezekre egy darabka leukoplasztra ráírattam, hogy melyik mire alkalmas, és hasonlóképpen egy széles leukoplaszttal körbe ragasztottuk a fedőrész ráilleszkedésénél. Így abszolút zárt és steril lett. Még a sterilizálás dátumát is rá írta az asszisztensem. Ilyen precízek voltunk.
Így azután lett két-két kis dobozom, az egyiken „tályoghoz”, a másikon „sebvarrathoz” felírással. A nagy dobozok közül „császármetszéshez és nagy műtéthez” felírással, illetve „sérv és vakbélműtéthez”, összesen négy doboz. Ha valamilyen ritka műtét került sorra, ahhoz valamelyik dobozt egészítettem ki, az esetnek megfelelően válogatott műszerekkel.
– Magyarázd meg neki, hogy mutassa meg, mit szokott egy császármetszéshez kifőzni – tanácsolta Stump. Így is tettem, és közben ki is egészíttettem a készletet néhány műszerrel, amit még szükségesnek tartottam és ráadásul megtalálható volt.
A továbbiakban áttértem a mutogatós módszerre. Ez kell, ez nem kell játékra.

*: (szerk.) Műszerelni, vagy műszerezni a helyes szóhasználat vajon? Pista bácsi szerint az előbbi, a Word és a Hunspell szerint az utóbbi.