Prosztata műtétek. Rablógyilkos, mint a kislányom pesztonkája. Vesico-vaginális sipoly. Vadászatok és ivászat. Teljes vékonybél kiirtás thrombozis miatt.
Ugyancsak ilyen távolságból, a messzi hegyekből érkezett egy hatalmas, legalább százkilencven centiméteres, erős fizikumú berber pásztor. A bal kulcscsontján szenvedett nyílt törést, egy baltacsapás következtében. Elmondta, hogy egy tolvaj megtámadta a birkanyáját, és azt védelmezve sérült meg. Nem egészen értettem, hogy egy ilyen ritka erős ember, hogyan maradhatott alul a küzdelemben, de nem firtattam a dolgot. Megoperáltam, és kivételesen még drótoztam is, mert a kulcscsontjából kitört elég nagydarab csontszilánkot másképpen nem tudtam helyben tartani. Három-négy hét alatt, eltekintve egy kis fájdalomtól a kar mozgatásakor, tökéletesen gyógyult, és így el akartam bocsátani.
Hetmen megkért, hogy maradhasson még egy darabig, mivel nincs hova mennie, és nagy hasznát veszik, mert besegít a takarításnál. Rendben, feleltem. Helyünk van, had maradjon az ingyen segítség. Később, mikor a törése már nem fájt, egy alkalommal a kertünkben találtam, amint a kertészünknek segédkezett. Még némi pénzt is akartam neki adni, de öntudatosan visszautasította. Mindenki nagyon kedvelte, így az akkoriban pár hónapos legidősebb lányom is a kint születettek közül.
A cselédlányom Hanna volt, egy kedves, fiatal zsidó lány, akit az apja csak azért engedett dolgozni az asszony mellett, hogy attól ellesse az úri modort és szokásokat.
Noha az ottani zsidók, ugyanúgy, mint az itthoniak jóval intelligensebbek voltak az átlagnál, azért néha ők is csúnyán melléfogtak. A nejem és ő gyakran rábízták Orsika felügyeletét, ha kitették a teraszra. Megható volt nézni és hallgatni, ahogyan az a nagydarab ember gügyögött a kislánynak.
Jó három hónap múlva azonban, egy reggel elbúcsúzott tőlünk. Hiába kérleltem, sőt még azt is ígértem, hogy felvesszük kórházi alkalmazottnak, rendes fizetéssel, nem maradt. Mi történt kérdeztem a főápolómat. Azt hittem jól érzi itt magát.
– Muszáj mennie, mert megtalálta a csendőrség. A továbbiakból aztán kiderült, hogy nem ő tőle loptak birkát, hanem ő lopott, és ráadásul úgy vágta fejbe a pásztort, hogy az azonnal szörnyethalt.
Körülbelül három év múlva találkoztam vele az imilchili nagy berber ünnepségen, a piacon. Ez afféle leányvásár, de hozzák a megözvegyült asszonyokat is. A kelendő fiatalok itt ismerkedhetnek meg egymással, és itt választ számukra megfelelő párt az apjuk. Feltehetően ebbe a választásba azért a fiatalok is beleszólnak, mivel fátyol nélkül láthatják egymást, nem úgy, mint az arabok.
A számomra mindig is szimpatikus rablógyilkos határozottan rosszabbul nézett ki, mint amikor még kórházi koszton tartottuk. Lefogyva és kissé görbén ácsorgott a piacon. Pirított mandulát árult egy kis vászonzacskóból. Zavarba jött mikor üdvözöltem, de aztán felengedett. Mivel mindenképpen segíteni akartam rajta, megvásároltam tőle az egész zacskót. Természetesen nem alkudtam, bár elég magas árat mondott. Mintegy fél órával később lepődtem meg igazán, amikor visszakérte a zacskó mandulát és hiánytalanul visszaadta az árát is. Csak később értettem meg, amikor az engem kísérő ápolóm elmagyarázta, hogy ez egy tolvaj volt és nagy szüksége van a zacskóra és a mandula árulására, hogy elvegyülhessen a tömegben. Bizonyára így volt, de bevallom, hogy inkább sajnáltam, mint féltem tőle.
Ugyancsak ilyen távolságból, a messzi hegyekből érkezett egy hatalmas, legalább százkilencven centiméteres, erős fizikumú berber pásztor. A bal kulcscsontján szenvedett nyílt törést, egy baltacsapás következtében. Elmondta, hogy egy tolvaj megtámadta a birkanyáját, és azt védelmezve sérült meg. Nem egészen értettem, hogy egy ilyen ritka erős ember, hogyan maradhatott alul a küzdelemben, de nem firtattam a dolgot. Megoperáltam, és kivételesen még drótoztam is, mert a kulcscsontjából kitört elég nagydarab csontszilánkot másképpen nem tudtam helyben tartani. Három-négy hét alatt, eltekintve egy kis fájdalomtól a kar mozgatásakor, tökéletesen gyógyult, és így el akartam bocsátani.
Illusztráció: berber pásztor
Hetmen megkért, hogy maradhasson még egy darabig, mivel nincs hova mennie, és nagy hasznát veszik, mert besegít a takarításnál. Rendben, feleltem. Helyünk van, had maradjon az ingyen segítség. Később, mikor a törése már nem fájt, egy alkalommal a kertünkben találtam, amint a kertészünknek segédkezett. Még némi pénzt is akartam neki adni, de öntudatosan visszautasította. Mindenki nagyon kedvelte, így az akkoriban pár hónapos legidősebb lányom is a kint születettek közül.
A cselédlányom Hanna volt, egy kedves, fiatal zsidó lány, akit az apja csak azért engedett dolgozni az asszony mellett, hogy attól ellesse az úri modort és szokásokat.
Noha az ottani zsidók, ugyanúgy, mint az itthoniak jóval intelligensebbek voltak az átlagnál, azért néha ők is csúnyán melléfogtak. A nejem és ő gyakran rábízták Orsika felügyeletét, ha kitették a teraszra. Megható volt nézni és hallgatni, ahogyan az a nagydarab ember gügyögött a kislánynak.
Jó három hónap múlva azonban, egy reggel elbúcsúzott tőlünk. Hiába kérleltem, sőt még azt is ígértem, hogy felvesszük kórházi alkalmazottnak, rendes fizetéssel, nem maradt. Mi történt kérdeztem a főápolómat. Azt hittem jól érzi itt magát.
– Muszáj mennie, mert megtalálta a csendőrség. A továbbiakból aztán kiderült, hogy nem ő tőle loptak birkát, hanem ő lopott, és ráadásul úgy vágta fejbe a pásztort, hogy az azonnal szörnyethalt.
Körülbelül három év múlva találkoztam vele az imilchili nagy berber ünnepségen, a piacon. Ez afféle leányvásár, de hozzák a megözvegyült asszonyokat is. A kelendő fiatalok itt ismerkedhetnek meg egymással, és itt választ számukra megfelelő párt az apjuk. Feltehetően ebbe a választásba azért a fiatalok is beleszólnak, mivel fátyol nélkül láthatják egymást, nem úgy, mint az arabok.
A számomra mindig is szimpatikus rablógyilkos határozottan rosszabbul nézett ki, mint amikor még kórházi koszton tartottuk. Lefogyva és kissé görbén ácsorgott a piacon. Pirított mandulát árult egy kis vászonzacskóból. Zavarba jött mikor üdvözöltem, de aztán felengedett. Mivel mindenképpen segíteni akartam rajta, megvásároltam tőle az egész zacskót. Természetesen nem alkudtam, bár elég magas árat mondott. Mintegy fél órával később lepődtem meg igazán, amikor visszakérte a zacskó mandulát és hiánytalanul visszaadta az árát is. Csak később értettem meg, amikor az engem kísérő ápolóm elmagyarázta, hogy ez egy tolvaj volt és nagy szüksége van a zacskóra és a mandula árulására, hogy elvegyülhessen a tömegben. Bizonyára így volt, de bevallom, hogy inkább sajnáltam, mint féltem tőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése