5. Fejezet: Ünnepi lakomák

Kontárkodásom a baleseti sebészet és az orthopédia területére. Beszorult velőűrszög. Dongalábak. Berberek. Koponyaműtét. Ünnepi lakomák. Misui.

Nálam a gazdagabb betegek a hálájukat, egy ünnepi vacsorával rótták le. Be kell vallanom, hogy én nagyon élveztem.
Legelőször Zoltán barátom vitt el egy ilyenre, nem sokkal megérkezésem után.
Bevezettek egy nagyobb terembe, ahol a falak mellett végig, szépen letakart padok voltak. Ezek előtt pedig alacsony, kerek, négy-hat személyes asztalkák. Az asztalkák másik oldalánál pedig úgy nevezett puffokat /alacsony, kerek, egy személyes ülő alkalmatosság/ helyeztek el. Mivel én is előkelő vendégnek számítottam, mindig négyszemélyes asztalhoz ültettek.

 Illusztráció: marokkói vacsora asztal

Társam Zoltánon kívül vagy a helyi kaid /afféle polgármester/, vagy a rendőr, vagy csendőr parancsnok, vagy valamelyik helyi katonatiszt voltak. Utána jött a kötelező kézmosás vagy öblítés, aszerint, hogy ki hogyan csinálta, majd a várakozás kitöltése a tradicionális zöld teával, sok cukorral és mentával.
Kezdetnek általában egészben sült tyúkot adtak, körbe rakva mandulával és olíva bogyókkal. Nagyon szerettem ezeket az apró termetű, régi, paraszt tyúkokat. Más az ízük. Remélem, azóta sem tértek át a hatalmas hibrid csirkékre.
Még az első ilyen lakomáim alkalmával történt, hogy azzal hencegtem, hogy ilyen kisméretű tyúkot egyedül is meg tudnék enni. Akkor egy francia tanár vagy üzletember is ült az asztalunknál. Mivel nem ismerte az étvágyamat, könnyelműen három üveg pezsgős fogadást ajánlott. Zoltán, aki már jobban ismert, biztatott, hogy fogadjam el az ajánlatot. Meg is ettem az egész tyúkot, bár a házigazda egyre magyarázta, hogy a következő fogás még finomabb lesz, egészben sült, hízott birka. Csak akkor nyugodott meg, bár talán egy kissé csodálkozott, amikor becsületesen ettem a birkából is. Úgy hiszem innen származhatott az a rólam terjesztett legenda, hogy képes vagyok egymagam megenni egy fél birkát.

 Illusztráció: marokkói egészben sült bárány

Első alkalommal szokatlan volt számomra, hogy csak kézzel, szigorúan csak jobb kézzel volt szabad enni. Állítólag maga Mohamed rendelte el, hogy közös étkezéseken semmiféle szúró, vagy vágó eszközt nem szabad használni, nehogy a túl vérmes arabok egymást is megszurkálják. Bölcs ember volt. A tyúkot szigorúan a jobb kezünkkel, három ujjunkkal széttéptük és felfaltuk. A csontokat nem illett leszopogatni, mert az ment ki az asszonyoknak és a gyerekeknek.

A bal kéz az úgynevezett piszkos kéz. Van olyan érzésem, hogy ez az elkülönítés, már sok-sok évezreddel ezelőtt megtörtént, még a történelem előtti időkben. Úgy gondolom, hogy a mi ősapáink is ismerhették ezt a fontos szabályt. Ha valaki nem hiszi, az figyelje meg egy nyilvános férfi WC-ben, hogy a férfiak melyik kezükkel veszik elő és tartják a pöcsüket. Szinte kivétel nélkül mindig a ballal.

Az illendőség megkívánta, hogy étkezés közben, de legkésőbb utána böfögjünk, mert csak ezzel tudtuk bizonyítani, hogy ízlett az étel. Nálam a böfögés könnyen ment, mert élethűen tudtam utánozni, már kora gyerekkorom óta. Ezzel bosszantottam az olyan főnökeimet, akik nem akartak ebédszünetet tartani. Még a gyomorkorgást is utánoztam, de ha ez nem bizonyult hatásosnak, akkor hangosan böfögni kezdtem, és gyomorfájásra panaszkodtam.

3. Fejezet: Teljes vékonybél kiirtás thrombozis miatt

Prosztata műtétek. Rablógyilkos, mint a kislányom pesztonkája. Vesico-vaginális sipoly. Vadászatok és ivászat. Teljes vékonybél kiirtás thrombozis miatt.

A legnagyobb szenzációt kiváltó betegemet is Goulmimáról kaptam. Egy heveny bélelzáródásos, idősebb férfibeteg volt, akinél a has megnyitása után azt láttam, hogy szinte az összes vékonybele elhalt. Gondosan végig vizsgálva, csak a legfelső szakaszán találtam egy kb. tíz-tizenöt centiméternyi szakaszt, ami épnek volt mondható. Tipikus bélfodor thrombozisról volt tehát szó.
Tanulmányaimból tudtam, hogy már több olyan esetet leírtak, akik a vékonybél teljes eltávolítása után életben maradtak. Mivel akkoriban már jól megalapozott tekintélynek örvendtem, habozás nélkül belevágtam, annak ellenére, hogy már inkább éjszaka volt, mint este. Az asszisztensemen láttam, hogy elcsodálkozott, de tiltakozni persze nem mert. A műtét meglepően gyorsan ment, mert az elhalt bélfodrot nem a bélhez közeli, apránkénti lefogásokkal vagdaltam át, hanem lent, közvetlenül az alapjánál, néhány lefogás után. Arra természetesen ügyeltem, hogy mindig az elhalt részen belül maradjak Az anasztomózist a megmaradt ép szakasz és a vakbél között csináltam, end to side (vég az oldalhoz) megoldással. A hasat természetesen prímára zártam, drain nélkül. Simán gyógyult.
Ugyancsak Zoltán hozta, de már a második vagy harmadik évben, a második gyomor perforációs betegemet. Akkorra már egyet operáltunk, de az a szokásos lyuk elvarrásos, egyszerű műtét volt. A mostani betegem azonban hamar, pár órával a kilukadás után érkezett, és így alkalmas volt az úgynevezett elsődleges, részleges gyomor eltávolításra, amit akkoriban nagyon ajánlottak, mint a fekélybetegség végleges megoldását. Így aztán úgy döntöttem, hogy Bilroth I műtétet fogok nála végezni, vagyis a fél gyomor eltávolítása után a megmaradt gyomorcsonkot a nyombéllel kapcsolom össze. Ezt a megoldást kedvelte az utolsó főnököm is, és számomra is ez volt szimpatikusabb és nem utolsó sorban rövidebb. Ilyen műtétet egyébként már Magyarországon is végeztem. Minden simán ment, és a beteg két hét múlva távozott. 

 illusztráció: a Bilroth I és II műtétek közti különbség

Egy évre rá találkoztam vele Goulmimától nem messze, egy kisebb oázisban, foglyászás közben. Itt egyedül vadásztam, illetve csak Asszú, Zoltán mentőautós sofőrje kísért el. Már egy órája hiába kerestük a foglyokat, amikor egy hatalmas berber odajött hozzánk, és nagyon udvariasan üdvözölt. Asszú elmondta, hogy neki vágtam ki félig a gyomrát, és azóta kutya baja. Megígérte, hogy szívesen megmutatja, merre találhatunk foglyokat.
Míg ballagtunk az ajánlott hely felé, többször is elrepült a fejünk felett néhány galamb. Kísérőnk érdeklődött, hogy azokat miért nem lőjük. Annak nem jó a húsa, feleltem. Nagyon rágós. Ez ellen határozottan tiltakozott, mire én fölajánlottam, hogy az ő részére szívesen lövök néhányat.
Nagy vitába bonyolódott Asszúval, aki azután a végén elmagyarázta, hogy miről is van szó. Nem szabad megennie, csak az olyan vadat, amelyiknek át van vágva a nyaka, és így ki van véreztetve a próféta előírása szerint. Ezt már láttam többször is, ha muzulmánnal vadásztunk együtt, hogy a lelőtt vadnak mindig elvágta a nyakát, még akkor is, ha dögre esett, vagyis már nem élt. Ajánlottam neki is ezt a módszert, de kiderült, hogy ez csak akkor lehetséges, ha hithű muzulmán lövi le a vadat. Végül Asszú találta meg a megoldást, amikor elmagyarázta, hogy érvényes ez a szabály hitetlen esetén is, de csak akkor, ha a lövés előtt elkiáltja magát „biszm Allah”. Ez valami olyasmit jelent, hogy isten nevében, akarata szerint.

illusztráció: Bismallah kalligrafikus írásmóddal

Így aztán szorgalmasan kiáltoztam és lőttem legalább fél tucat galambot, ő pedig szorgalmasan vagdalta a nyakukat. Megtaláltuk később a foglyokat is, így számomra is jutott valami. Nagyon invitált bennünket egy teára azzal, hogy nem lakik túl messze, de Asszúnak sikerült meggyőznie, hogy a kórházban már várnak és már most is késésben vagyunk. Később volt alkalmam megkóstolni az általuk készített galambpörköltet, és el kell ismernem, hogy nagyon ízletesre el tudták készíteni.
Ritkán előfordult, hogy kifejezetten galambokra vadásztunk. Ezt főleg késődélután inkább már estefelé lehetett űzni és olyan helyeken, ahol úgynevezett földalatti vízelvezetés volt. Ez ott fordult elő, ahol az öntöző vizet egy lapos dombon kellett keresztül vezetni. Ilyenkor egy mély árok kiásása helyett azt csinálták, hogy nyolc tíz méterenként ástak egy-egy kutat, majd a kutakat a vízfolyásnak megfelelő mélységben kivájt alagutakkal összekötötték és így biztosították a víz elfolyását.
Estefelé elég volt végigsétálni a kutak mellett és azokba egy-két követ dobni. Ha nem is mindig, de elég gyakran sikerült így kiröppentetni egy-két galambot valamelyik közeli kútból, ahol fészkeltek, vagy éppenséggel csak ittak. Ez valóban sportvadászat volt, kissé olyan, mint az élő galamblövészet, ahol kalitkákból kiröppentett galambra kellett a versenyzőknek lőni.