1. Fejezet: Egy jó költségvetés fontossága

Érkezésem Mideltbe. Életem első császármetszése. Első napjaim Ksar es-Soukban. Rendteremtés az osztályon és a műtőben. Hogyan lettem sebész. Drótokkal összevarrt has. Egy jó költségvetés fontossága. Gyógyult méhrepedés.

Mondanom sem kell, hogy az eset után mindent elkövettem, hogy tisztességes, új fonalakhoz jussak. No, meg tűfogókhoz, sebészvarrótűkhöz és más rendkívül fontos műszerekhez, gyógyszerekhez. Szerencsére közeledett az újesztendő, amikor is fel kellett adjuk a következő évre szóló rendelést. Ezt a belgyógyásszal együtt csináltuk, vagy legalább is kezdtük el, de mivel napokig tartó, unalmas munka volt, Heroin barátom fokozatosan elmaradt mellőlem. Már legelső nap elmagyarázta, hogy ezt úgy szokta összeállítani, hogy az új lista mellé odaveszi az előző évit, és ahol szükséges ott javít. A legvégén pedig, mivel mindig túllépi a megadott keretet, újra végig megy a listán, és a legdrágább tételekből kihúz valamit, amíg a kívánt, megengedett összeg ki nem jön.
Ezt általában így csinálták Magyarországon is, különösen a kommunista világban, de ez az én gyakorlatias észjárásomnak sehogy sem felelt meg. Én nem gimnáziumba, a holt tudományok iskolájába jártam, hanem kereskedelmi főiskolába. Ráadásul majdnem két évet a közgazdasági egyetemre is. Latinul sohasem tanultam meg tisztességesen, de a számokhoz, statisztikához, üzleti tervek készítéséhez értettem, Ellentétben a legtöbb kollégámmal én sohasem elégedtem meg azzal a szokványos válasszal, hogy nincs több pénz, hanem mindig azon töprengtem, hogy a meglévő keveset minél hasznosabban költsem el. Számomra a következő évi költségvetés elkészítése nem nyűg volt, hanem talán a legfontosabb dolog.

a kép illusztráció Pista bácsi gyűjteményéből

Legalább egy hétig dolgoztam rajta, sokszor a fél éjszakám is ráment. Többtucat oldalnyi kérdőívet kellett kitöltenem, számokat és összegeket beírni, és ráadásul úgy, hogy a kísérő szöveget és magyarázatokat igen gyakran csak szótár segítségével értettem meg. Az elért eredmény azonban engem igazolt. Nagyon sok mindent megváltoztattam az előző évi rendeléshez képest. Példaképpen felsorolok néhány tételt. A számokban persze elkövethetek kisebb hibákat, de a lényegben nem. A végén a belgyógyász is nekem adott igazat és néhány gyógyszer kivételével elfogadta a listát. A kevés, végleges javítást már közösen csináltuk.
Előző évben az egész kórház számára, egy évre rendeltek száz pár gumikesztyűt. Igaz, hogy akkor csak hébe-hóba volt sebész, de azért ez számomra döbbenetesen alacsony szám volt. Azonnal felemeltem ezerre, számításba véve, hogy egy kesztyűt többször is használni tudok, megfelelő sterilizálás után. Némi vitám volt ugyan a gazdasági igazgatóval, akinél a legfontosabb ellenőrzés ugyancsak az előző évi listával való összehasonlítgatás volt, de végül kénytelen volt engedni, mert már akkor voltam valaki.
Ugyan csak nehezen értette meg, hogy amikor van legalább ötven féle különböző vastagságú és hosszúságú injekciós tű, akkor én miért rendelek csak három féle közepes hosszúságút. Megmagyaráztam neki, hogy a túl hosszút és túl vékonyat sokkal könnyebben beletörik az ápolóink a betegek seggébe, és az általam kiválasztottak mindenkinek megfelelnek. Ha valaki mégis ragaszkodna a túl vékony, túl rövid, vagy túl hosszú tűkhöz az változatlanul megtalálhatja a raktárban, mert ezekből több évre való is felhalmozódott a sablonos, mindenből egy keveset elv miatt. Elég hamar megértette, hogy én nem vagyok egy igazi vitapartner, akivel órákig lehet alkudozni, ahogyan azt az arab piacokon megszokták. Jelentősen megnöveltem a láz, fájdalomcsillapítók, köptetők és az enyhe hasmenés ellen adott tabletták mennyiségét. Az ambulancián tett néhány látogatásom után ugyanis megértettem, hogy ezekből sohasem szabad kifogynunk, mert a betegek nyolcvan-kilencven százaléka ezek valamelyikét kapja gyógyszerül, persze ingyen, mint a többi ellátást.
A költségvetési katalógusokban találtam sodort nylon fonalat is. Ebből is rendeltem, de ismét csak három félét. A legvékonyabbat serosa öltésekhez és érlekötésekre, a középsőt fascia varrathoz, a legvastagabbat pedig Bassini és hasfal varrathoz.
A belgyógyásszal legtöbbet az antibioticumokon vitatkoztunk. A barátom mindegyikből akart egy keveset, én pedig csak a kéthárom legolcsóbból, de sokat. Végül is megegyeztünk, kölcsönös kompromisszumok után. Vele szemben engedékenyebb voltam. A fő antibiotikumunk a penicillin mellett a streptomycin lett. Olcsó, és ugyanakkor hatásos. Az a mellékhatása, hogy néha süketséget okoz, itt nem jöhet számításba, hiszen igazán hosszadalmas kezelést vele nem alkalmazunk. A meglehetősen gyakori tripper esetén is csak öt napig alkalmaztam, napi egy gramm mennyiségben. Kiegészítve persze penicillinnel, szükség esetén lázkeltővel, főleg nőknél, és prosztata masszázzsal férfiaknál. Talán megemlítenem sem kellene, de a penicillin egymagában ott már akkor is hatástalan volt.
Az antibioticumokkal kapcsolatos gondjaim akkor oldódtak meg véglegesen, amikor találkoztam egy svájci gyógyszerésszel, aki a nemzetközi vöröskereszt jóvoltából az Algériából Marokkóba menekültek táborainak egészségügyi megszervezésével volt megbízva. Megnézte a mi sebészetünket is, és el volt ragadtatva a rendtől és tisztaságtól. Meghívtam vacsorára, ahol iszogatás közben azt is megkérdezte, hogy mi az, amit legjobban szeretnék; mi az, ami leginkább hiányzik.
- Kevés az antibioticumunk válaszoltam, mert általában méregdrágák, és nem jut rájuk a költségvetésünkből. - Elmondta, hogy ő nagyon sok antibioticumot osztogatott szét a táborokban, és pont most vont ki elég sokat a forgalomból, mert lejárt a szavatossági idejük.
- Mennyi ideje? - csaptam le azonnal az alkalomra.
- Óh, pár hónapja, legfeljebb féléve. - Én szívesen elhasználnám ezeket is. Ne dobja ki, vagy ne semmisítse meg őket.
Így jutottunk azután igen sok antibioticumhoz Heroinnel együtt, akivel becsületesen megosztottam a váratlan ajándékot. Az, hogy lejárt a szavatossági idejük, egyikkőnket sem izgatott. Ilyen esetben általában csak arról van szó, hogy a hatásfoka csökkent esetleg tíz százalékkal, ezt pedig akár figyelmen kívül is lehet hagyni, hiszen ennél jóval nagyobb különbözetek adódhatnak magában az adagolásban is.
A lejárat elkerülésére még Magyarországon tanultam meg egy nagyon fontos szabályt. A frissen igényelt és bevételezett gyógyszereket soha nem szabad a polcokon a még megmaradt ugyanolyan gyógyszerek elé helyezni, hanem csak és szigorúan mindig mögéjük, leghátulra. Nagyon egyszerű és magyarázatot sem igénylő szabály, de érdekes módon, mégis nagyon sokan vétenek ellene. Még nálunk Magyarországon is. Természetesen ezt a szabályt is az ápolóim fejébe sulykoltam, és időnként le is ellenőriztem, miután a legelső alkalommal arra is ügyeltem, hogy valamennyi gyógyszerünket a lejárati idejüknek megfelelő sorrendbe állítsam.
Azt hiszem, ez a néhány példa is elegendő volt annak bizonyítására, hogy mennyire fontos a jó költségvetés. Van olyan érzésem, hogy ezt még Európában is nehezen akarják megérteni és elfogadni az emberek, és ráadásul, sajnos, sok politikusunk is. Így sikerült megteremtenem már az első évben egy viszonylag jól és modernül felszerelt sebészetet, ahol csak nagyon ritkán fordult elő, hogy valami fontos dolog, gyógyszer, idő előtt elfogyjon. Persze ehhez takarékosan is kellett dolgoznom. Hogy mást ne említsek, én ott nem ismertem az úgy nevezett megelőző antibioticus kezelést.
Egyetlen pár gumikesztyűvel pedig végig dolgoztam az egész délelőttöt, kb. öt-hat műtétet. Kezdtem a steril műtétekkel és minden műtét után egy fertőtlenítő Dakin oldatban alaposan lemostuk, én és az asszisztensem is, majd utána egy kevés ráöntött alkohollal fertőtlenítettük. Minden idevonatkozó, tudományos vizsgálódással ellentétben, ez elégnek bizonyult. Úgy nevezett sebgennyedés, még gennyes műtétek után is, csak a legritkább esetben fordult elő.